Vannak az életünkben online és offline periódusok. (A nagyon cikiarc, elszigetelt csacsik kedvéért: amikor Facebook chaten online vagyunk vagy offline.)
Az elmúlt fél évben masszívan offline voltam. Úgy éreztem, hogy a munka miatt és úgy egyébként is szükség van arra, hogy ne legyek elérhető. Ráadásul méltóságomon alulinak éreztem volna a folyamatos online létet. Az olyan kétségbeesett, gyakorlatilag nagyobb segélykiáltás, mint borotvával vagdosni a csuklómat: "Figyeljetek már rám, írjatok ide!"
Mikor egy hónapja úgy döntöttem, hogy ismét online leszek, úgy éreztem, hogy az egész világ erre vár. Kis túlzással: nagy, nemzetközileg elismert napilapok megkeresését vártam: "Mi történt, kedves Andris, hogy újra úgy döntött, megtiszteli a Facebook közösségét a jelenlétével?" Illetve a bulvármédia szenzációhajhász cikkezését.
Ezek után nem csoda, hogy magasról estem arcra, mikor azzal szembesülök, hogy nagyjából egy hónapja nem írt rám senki.
