a "mi a fasz?!"-pillanat

vannak helyzetek, amikor az ember olyan idegállapotba kerül, hogy esélye sincs a probléma higgadt megoldására, sőt, igazából már semmi, a problémához kapcsolódó értelmeset nem tud mondani. a fokozódó helyzet csúcspontja, amikor a szenvedő alany nem bírja tovább és elüvölti magát: "mi a fasssz?!"

hogy néz ki mindez a gyakorlatban?

példaszituáció #1.: napok óta esik az eső, és fedetlen nyakunkba most hullik húsz percen belül az ötödik 3 decis esőcsepp... mi a fassssz?! - nézünk föl vérben forgó szemmel a fára, amelynek valamelyik leveléről érkezett a támadás.

példaszituáció #2.: nagyon sietnénk valahova, de sietés közben szeretnénk zenét is hallgatni. zsebünkbe nyúlunk, ahol szokás szerint tengerészcsomókba kötözte magát a fülhallgatónk. bogozzuk-bogozzuk, de esélytelenek vagyunk az idővel folytatott küzdelemben... mi a fassssz?! - elégeljük meg a kilátástalan csatát és indulatból vágjuk zsebre drótköteget.

példaszituáció #3.: naplemente a duna-parton, valahol a szentendrei szigeten. épp elmélyednénk a látványban, amikor az első szunyog belezümmög a fülünkbe. elhessegetjük, és újra mélyeket lélegeznénk, de a következő percben már hat szúnyog támad, és hamarosan több száz. a tehetetlen düh megint elborítja agyunkat... mi a fassssz?! - üvöltjük sírós grimasszal az arcunkon, és közben csapkodunk a levegőben.

paradigmaváltás

igaz történeten alapuló tanmese

2008 kora őszén kapatos társaság indul hazaféle egy külvárosi kocsmából. úgy tűnik, egyetemisták. lépéseik kicsit bizonytalanok, kedvük a tetőfokára hág. az egyik lánynak az este eleje óta tetszik a társaság legújabb tagja, de csak most - hat-hét mézespálinka után - van bátorsága beszélgetést kezdeményezni vele. a srác élvezi a helyzetet, de azért kicsit félvállról, lekezelően válszolgat a lány kacér kérdéseire. a társaság szétszakadozik az úton, és a lány úgy érzi, most jött el az ő pillanata.

- tudom, hogy most nagyon részeg vagyok, de majd találkozzunk. - kicsit kivár, majd - jelöjj be iwiwen! - suttogja kéjesen a srác fülébe.

a fiú rábólint.

és itt van az a bizonyos érzékletes különbség 2008 és 2010 között. ha ugyanis a lány 2010-ben fejezi be így a násztáncát, akkor a fiú minimum kiröhögi, de habitustól függően még le is keverhet neki egyet, mondván "ne sértegess, rohadtul nem vagyok már fönt iwiwen!... bitch."

elmondhatjuk tehát, hogy napjainkban, akikbe csak egy fikarcnyi jó érzés is szorult, a facebookot jelölik meg első számú közösségi portálként.

ez a poszt azért született, hogy egyszer és mindenkorra tisztázza, a bambuszblog a közösségi portálok közül csak és kizárólag a facebookkal hajlandó foglalkozni!*

*amíg nem jön egy menőbb...

képzelt párbeszéd - az indulat nélküli trágárságok világa

napjaink fiataljai gyakran hasonlóan híg formában cserélnek információt. a nyomdafestéket nem tűrő szitokszavak azonban legtöbb esetben nélkülöznek mindennemű indulatot. egyszerűen arról van szó, hogy ez a réteg ezt a nyelvi kódot beszéli és érti.

- csöcs, faszom!
- csá, bazd meg!
- na mi a fasz volt tegnap? gecikorán leléptetek.
- jajaja, gecihideg volt aztán már a picsába se nagyon akartunk menni azzal az állattal.
- vágom. pedig kurva nagy buli volt, meg csúnyán be is basztunk, igazából kibaszott jó volt.
- baaaz' meeeg. a ferde faszér' fájdítod a szívem, bazki! ma lesz valami, geci?
- figyelj, még kurvára nem tudom, mert minden orrbahánytul zavaros, de ha lesz valami szétkészülés, kurva isten, hogy egyből csörgök...
- köszi, geci, köszi! na, jól van, leteszem, mert kurvára lemerül a telóm, aztán szétbasz az ideg. pöcskrém, szevasz!
- hívlak... beszélünk. csöcskenőcs!
- baszom anyád, aztán tényleg hívjál! csecs.

50.!

szerkesztőségünk éppen ezekben a pillanatokban ünnepli az 50. (ötvenedeik!) publikált bejegyzést. nem véletlenül írjuk, hogy publikált, hiszen a megjelenő posztoknál jóval több készült el, azonban volt tucatnyi, amelyet nem mertünk vagy nem akartunk publikálni. ezekről a posztokról továbbra is parázs viták folynak szerkesztőségünkben.

azonban ami ennél fontosabb és örömtelibb, az az a mérföldkő, amelyet az ünnepi 50. (ötvenedik!) poszt jelent. 2009 elején, amikor a bambuszblog még csak álom volt, mai szerkesztőségünkben senki nem gondolta volna, hogy idáig juthatunk. egy számítógép monitora mögött ülve tervezgettük, hogy esetleg csinálhatnánk egy blogot, amiben embertársainkkal az élethez elengedhetetlen gondolatokat és információnkat oszthatnánk meg. álom volt. de az álmok természetét meghazudtolva mégis valósággá érett.

beleborzong az ember, amikor leírja: 6 rendszeres olvasó, átlagosan heti 1 poszt, havi 1 komment és - ugyan nincsenek hiteles információink a látogatottsági statisztikákról, de annyi biztos, hogy szeretve tisztelt főszerkesztőnktől - napi legalább egy oldalletöltés!

igen, ez a bambuszblog! a túl sok felesleges információ magabiztossá tesz.

hűséges olvasóink a következő héten minden egyes kommentért egy ajándéksmiley-t kapnak.

a bambuszblog egész szerkesztőségének nevében köszönjük, hogy kitartottak mellettünk! ígérjük a bizalomra továbbra is rá szolgálunk.

üdvözlettel és a mámoros posztforduló-ünnepélytől kicsit megrészegülve
a szeretve tisztelt főszerkesztő:
bambusznád

revans

az önmonitorozók hitvallása szerint az ember lelke egész élete során állandó sérüléseknek van kitéve, amik aztán csak hosszas és elfogulatlan önvizsgálatok és kúrák során tudnak behegedni.

az utóbbi napokban döbbentem rá, hogy talán elérhető távolságba került, hogy összevarrjam lelkemen a gyermekkorom kedvenc könyvei ütötte nyílt sebeket. elképesztő kínokat életem át ugyanis, amikor a Tüskevárt és a Téli bereket olvasva nem juthattam hozzá azokhoz a táplálékokhoz, amelyeket a főszereplők a lehető legjóízűbben fogyasztottak.

történt ugyanis, hogy az utóbbi napok pityókás hazasétái alkalmával sikerült ördögi tervet szőnöm Tutajos, Bütyök és Matula módszeres megleckéztetésére - más kérdés, hogy ebből ők vajmi keveset érzékelhettek. hajnali hazatértemkor elkészítettem a hűtőszekrény kínálta lehetőségekhez mérten a legpimpebb szendvicseket, majd ágyamban fekve nekiálltam a legfájóbb emlékű kajálós részek olvasásához. és az igaz ugyan, hogy nem azokat a háztáji és tábori csodákat faltam, amik a nyomtatott lapokon gőzölögtek, de végre mégis egyenrangú félként vehettem részt három hősöm étkezésein.

aktuális facebook-jótanácsok - az aktivitásról általában

szinte hihetetlen, hogy már hét bejegyzés óta nem beszélgettünk a facebookról. nem csoda, hogy szerkesztőségünkbe reklamáló emailek ezrei érkeztek. (természetesen egy ilyen emailt sem kaptam, hiszen olvasótáborom jelentős részét jómagam teszem ki.)

ne is kerülgessük tovább a soron következő neuralgikus forró kását.

egy új-zélandi kutatócsoport (vagyis én, csak így hitelesebbnek hangzik) kimutatta, hogy a túlzott facebookos aktivitás antipátiát válthat ki ismerőseink körében. a következőkben szemléletesen bemutatjuk, milyen stádiumok vezetnek el a túlzott aktivitásig, illetve a lehetséges megoldásokra, befejezésekre is kitérünk.

1. regisztráció, ismerkedés a facebookkal

újak vagyunk, épp csak regisztráltunk és még csak a legközelebbi és legnetfüggőbb ismerőseink az "ismerőseink". ekkor még minden bátortalan megnyilvánulásunkat heves ováció és vállonveregető kommetek, likeok hada kíséri. ez az időszak a "kezdők szerencséje" illetve a "szűzkéz" jegyében valódi sikersztori. nem lehet elrontani.

2. integrálódva

nagyjából másfél hónapja vagyunk tagjai a facebooknak. a regisztrációnk fakasztotta örömkönnyek felszáradtak ismerőseink arcán, az újdonság varázsa elillant, az első kommentek, likeok, állapotjelzések lecsengtek. rá kell döbbennünk, hogy nem kolbászból van a kerítés: egy posztapokaliptikus senkiföldjén találjuk magunkat, ahol minden likeért és kedves kommentért vért kell izzadnunk. és nem mindegy, hogy milyen módszert választunk a siker eléréséhez.

3. túllőtt cél

rossz módszert választottunk. rákaptunk a csokorlinkelésre, idióta kvízeket kezdtünk kitölteni, XD-t és LoL-t használtunk, és napi hét-nyolc harmatgyenge állapotjelzéssel mentünk ismerőseink idegeire... a baromarcú, bunkó, illetve seggnyaló kommentekről, 199 képes albumfeltöltésekről nem is beszélve.

4./a a sárga köves meglelése

okulva a 3. stádium hibáiból, konszolidáljuk imidzsünket. ezt az új-zélandi kutatócsoport (én) facebook aktivitási szanálásként vezette be a köztudatba. leállunk a pofátlanul sok linnek, állapotjelzéssel, elfelejtjük az idióta kvízeket. keveset és megfontoltan kommentelünk. az első egy-két hetet úgy éljük meg, mint szárazelvonót a heroinista, azonban a harmadik héten jelentkező eredmények (újraéledő likepajtások, chaten ránkíró ismerősök, és általában az, hogy ismét a közösség megbecsült tagjaivá lettünk) kárpótolnak mindenért és meggyőznek, hogy a helyes utat választottuk.

4./b a purgatórium


a 3. stádium hibáit nem akarjuk felismerni, de szívünk mélyén érezzük, nem jó amit teszünk. az új-zélandi kutatócsoport (én) ennek a jelenségnek a megnevezésére vezette be a jellemgyenge extenzív facebook aktivitási politika fogalmát. ennek jegyében továbbnöveljük a napi link-, kívz-, állapotjelzés-, komment- és like felvitelt (az üzenőfalra). ismerőseink számára a facebookos felület elsivatagosodása tapasztalható aktivitásunk nyomán. szennyezésünk vissszafordíthatatlan, a környezeti károk helyrehozhatatlanok. ismerőseinknek két lehetőségük marad: elrejtésünk vagy törlésünk.

kerüljük el a purgatóriumot! az új-zélandi kutatócsoport szerint csak minden tizennyolcadik felhasználó kerül oda.


ne feledjék mottónkat: egy smiley többet ér ezer mosolynál!

találkozunk a következő alkalommal... a facebook és google legyen önökkel!

filmélmények

mocskos zsaru - bad lieutenant: port of call new orleans

terence mcdonagh (nicolas cage), gerincproblémákkal küszködő new orleans-i detektív egy öt áldozatot követelő mészárlást kap az afrikai negyedben. terence tehetséges nyomozó, azonban drog- és szerencsejátékfüggő és prostituált barátnőjével (eva mendes) folytatott viszonya sem vezeti ki az egyre sötétebb slamasztikából. terence történetébe akkor kapcsolódunk be, amikor épp bepöccinti autójának motorját, hogy elinduljon a szakadék felé - mindez persze képletes. a film helyenként a félelem és reszketés las vegasbant jutattja eszünkbe, de nem fekszik rá annyira a "paraflashekre", ami jogos, hiszen kokainfüggő főhösünkhöz ez nem is passzolna. 


szóval terence menthetetlenül halad afelél a bizonyos szakadék felé. adósságba veri magát, elhangzik a "kérem a pisztolyát (és a jelvényét)", állandóan vesztegetési ügyekbe keveredik és egy bájos bűnszövetkezet a pulzusától is meg akarja fosztani. azonban, amikor azt hinnénk, hogy következik a nagy zuhanás és a drámai vég, terry főnixmadárként éled újra testi-lelki hamvaiból, hogy a fertő fölött vitorlázva mosolyogjon ránk. vagy mégsem?


bambusz-skála besorolás: 6,42+1=7,42 (mert helyenként a tökéletességig beteg a film).


a sötétség határán - Edge of Darkness


a korosodó mel gibson gyenge próbálkozása - avagy a magányos, megkeseredett szuperhekus utolsó olyan ügye, amiért szívvel-lélekkel küzd.


egy szar.


bambusz-skála besorolás: 3,14