más gyermekszemmel a tél.
gyermekszemmel a tél a havas szórakozást, a fehér mesevilágot, a mikulást és a karácsonyt jelenti. egy hónapon belül két ajándékozás minden gyereknek maga a földi paradicsom. overálban szánkóval taknyolni, hógolyót nyakba dobni, hógolyót nyakba kapni adrenalindús elfoglaltság. a hólapátolás is csak addig tart, amíg megmutatjuk a szomszéd néninek, hogy mi már most apró izompacsirták vagyunk, faszagyerekek, akik nem csinálják össze magukat egy kis hóhányástól. "húúha, te már lapátolsz, kisszívem? te már ilyen ügyes vagy?" válaszunk egy büszke mosoly és színpadias fújtatás: "igen, én már ilyen ügyes vagyok (bazd meg)!"
egy-egy téli kirándulás, de kizárólag nyafogásig, hiszen ha panaszkodik a gyerek, hogy fázik a lába, akkor azon nyomban keresünk egy meleg helyet, ahol forró teát és lángost diktálunk belé. s ezután már nem is következhet más, mint egy rövidített hazaút és a jól végzett "munka" elégedett fáradtságával elterülés, és mesére elalvás.
*
felnőtt szemmel nagyot fordul a világ. a tél esküdt ellenséggé válik. valódi, felelősségteljes hólapátolást jelent. már nincs ott a kedves, öreg néni, aki annak idején megdicsért (vagy ha mégis, akkor negyed órában lecsesz, hogy a hó már több, mint fél napja leesett, és ő addig nem mert elindulni vásárolni, amíg te fel nem nyaltad az utcát). a város egy órával a havazás után már nem fehér, hanem barna, sós hólében fürdik mindenütt. a régi hóemberépítések és a csillagszóró ajándékot ígérő foszforszaga téli depresszióba fordul.
régen egy orrból lógó fikadarab még a gyermeki figyelmetlenség számlájára volt írható, felnőttként azonban az igénytelen tahóság bélyegét süti ránk. és ohh, fájdalom a nagy számok törvénye azt súgja, ez elől nincs menekvés. marad hát a tömögközlekedésen végtelenségig halogatott orrfújás és utána a pánikhangulatban rebegett imák: Istenem add, hogy orrom ma se maradjon fikás!
de a sötétség. minden téli szopások legszopásobbika! rádtelepszik és belülről emészt el. lehet az andrássy úton és a belvárosban csillivilli díszvilágítás, hullhat a hó a kirakatok előtt, mint az amerikai karácsonyi tressmúvikban, a sötétség szépen lassan mégis felfal. és márciusra már csak egy összefonnyadt lélekcsócsa marad az emberben, ami talán még emlékszik arra, hogy milyen volt egy rigófüttynek, egy cirógató napsugárnak, egy virág illatának örülni.
be kell hát látnunk, hogy a természet csúnyán seggbe tréfálta égövünket, amikor a tavasz, nyár, ősz mögé egy szájba lökött telet kanyarított. hiszen a tél mikulásostul, karácsonyostul, szilveszterestül, farsangostul messze a legtrágyább évszak mind közül!
bambuszblog évszakértékelő-skála: 3,12 pont /10-es skálán/
