örüljek vagy szomorkodjak, hogy ismét van szívügynek nevezhető az életemben? most inkább nem örülök. a helyzetet így is leírhatom: két hetes próbajátékon vettem részt, tétmeccsen ugyan nem léptem pályára, de tetszett a közeg, jól megértettük egymást a fiúkkal. a körülmények ugyan nem voltak nyugatiak, de panaszra nem lehetett okom. úgy éreztem, hogy nem lógok ki a csapatból, de a végső döntés természetesen a menedzser kezében van. a gond csupán az, hogy egyelőre még mindig csapat nélkül vagyok és sok dologra kell koncentrálnom, azonban a küszöbön álló igazolás elvonja a figyelmemet, viszont az új év előtt nem várható döntés az ügyemben.
úgy érzem, hogy csapat nélkül sem rossz az élet, és megszoktam már az itteni közeget, tehát a legiazolással járó utazgatásnak egyáltalán nem örülnék. jó, hogy magam rendelkezem az időmmel és legfeljebb alkalomadtán kell egy-egy személyiedzőhöz alkalmazkodnom. a labda másik oldalán viszont ott van, hogy jó lenne végre egy csapathoz tartozni, hiszen az biztonságot ad, többen könnyebb átvészelni a szezonokban felmerülő hullámvölgyeket és a téli-, nyáriszünetben sem puhul el az ember, hiszen muszáj alapozni.
megint tél lett. az utóbbi években úgy érzem, hogy komolyan drukkolni kell, hogy a természet még kifacsarjon magából valami természeteset, valami évszakokra emlékeztetőt. aztán ennek gyakran az a vége, hogy egy rigófüttyös tavaszi november után kirdukkolok egy -20-as decembert és nagy párafelhők kíséretében sziszegem az északi szélbe, hogy mekkora ökör vagyok: ha úgy kellett az igazi tél, hát nesze b... meg!
elképesztő, hogy mennyire lehangolóan tud kinézni ilyenkor a táj, de mégis szép! még a margit híd szétcseszett valójában is van valami szép, ahogy a szétaprózott betonból gyászosan előtkeregnek a meghajlott, rozsdás vaskígyók. az egész hidat valami reménytelenül szürke por lepi és valódi csodának hat, hogy a posztapokaliptikus építményen hús-vér emberek dolgoznak, hiszen még csak egy éve, hogy nukleáris robbanás perzselte föl a várost!
van valami szép a hideg reggeli napfényben elnyúló gyárkémény-füstökben is. a szmogos köd alatt méltóságteljesen kúszó dunában is. budapest szép az összes szemetével, mocskával és sebével együtt!
