a cím pepita világot sejtet, de csak azért, hogy minél többen kattintsanak rá. a valódi cím az lett volna, hogy "facebook - kóma/öntudatlanul/eszméletlenül".
az élet kegyetlen. néha meg kell hoznunk a legnehezebb döntést (értsd: nem jelentkezem be a facebookra). tudom, hogy mit gondol a bambuszblog - mára légiónyira duzzadt - olvasótábora, de méginkább tudom, hogy mit érez. az empátia és a sajnálat fojtogató hullámokban verik a torkukat és garatjukat, hogy a hullámokból felcsapó sós víz könnyekként csurogjanak le elkínzott arcukon. igen, merthogy meghoztam életem (egyik) legnehezebb döntését.
facebook-halál - avagy az alagút, aminek csak az eleje fényes a vége sőtét mint a holdtalan, felhős téli éjszaka.
veszteséglistánk:
- legfájóbb veszteségem, hogy nem nézhetem végig naponta elérzékenyülten a saját fotóimat
- nem írhatok állapotjelzéseket, hogy mennyire szép a nyári este és milyen finom volt az idei első cső kukorica
- nem írhatok kommenteket, amikre lájkok érkeznének
- nem posztolhatok, amikre lájkok érkeznének
- nem szörnyűlködhetek órákig ülve a facebook előtt, hogy egyes ismerőseim mennyi, de mennyi időt basznak el itt
- nem legyezhetem hiúságomat azzal, hogy ismeretlen kislányok jelölnek be és aztán nem válaszolnak "szia! honnan ismerlek?" privát üzenetemre, mert annyira zavarba jöttek tőlem
- nem látom, hogy ki van in relationship és ki lett épp single
- nem tudom, hogy ki kinek lett az ismije
- nem tudom megpokeolni a csinos lány ismerőseimet
- nem tudom, hogy ki milyen oldalakat lájkol
- nem látom az új fotókat, ezért tulajdonképpen nem tudom, hogy mi történik
vakon tapogatózom a világban, lekapcsolaták a villanyt, neo-t leoldották a mátrixról. élettelen testként lebegek egy csodálatos szervezetben, integrálatlan áramkör vagyok egy óriási gépezetben.
ehhez képest semmit nem ér az a napi 3-4-5-6 óra, ami felszabadult!
update: ez természetesen csak egy időszak. a defibrilláció kihúz a pácból...
