az ötödik évszak

tökéletesen tiszta ma a levegő. a várból egészen közelinek tűnt a széchenyi-hegy, a megyeri híd, a lágymányosi híd és még a váci bánya is. az egész város kiterült előttem. az volt az érzésem, hogy karnyújtásnyira van minden és ha akarnék, mint egy terepasztalra benyúlhatnék a bazilikához vagy a rakpartra és azt a szirénázó mentőautót áttehetném a túlpartra vagy akár épp oda, ahová tart.

új évszak van születőben. semmihez sem hasonlítható beteg hangulatkavalkád, amiről még nem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e. úgy sütkéreztem a teraszon, mint tavasszal vagy szeptember utolsó meleg napsugaraiban. közben alattam egy árnyékos részen az utolsó hófolt olvadt gyászolva a megcsúfolt decembert. két apró rovar pedig úgy táncolt a napfényben a csupasz ágak között, mint egy őszváró augusztus végi délutánon. az avarban egy rigó kapirgál, a magasból pedig téli varjúkárogás száll alá, közben pedig az egész környék olyan tétován nyugodt, mint egy júliusi hétvégén. a kert kővel kirakott ösvényének a végén pedig talán már a tavasz áll türelmetlenül, de kicsit megilletődve: tényleg jöhetek végre?... bullshit! lesz még itt hideg, hó, latyak és jég, mielőtt megjönne az igazi tavasz.