nem szimplán profin olvassa be, de játszik a szöveggel, varázsol a hangsúllyal, néha egészen a ripacsság határait feszegeti. miután az előtérből az üléssorok közé lép, arcán büszke mosoly bujkál, tudja, nagyot alkotott. a jegyeket nem mint kalauz írja alá, helyette kegyesen rója az autogrammokat és a csinos egyetemista lányokra széles mosolyokat villant.
2. a közszolgálatis elit kalauz
hallani, hogy érti, amit felolvas, azonban végig sallangmentes marad. hozza a szintet, de a rádió 1-essel ellentétben nem enged meg magának semmi extrát, sőt, szinte derogálna neki. hangjából érezni, hogy ő hivatása szerint kalauz, erre tette fel életét, ez az, amit az unalomig tud, mégis élvezi. szerencsésnek érzi magát, hogy megtalálta a munkát, amiben kiteljesedhet. nem a beolvasásba akarja belevinni az egyéniségét, inkább a vonatindításokba, a jegylyukasztásba, -aláírásba, sípolásba. ő nem holmi nagypofájú riporter, azonban hibátlanul elvégzi ráosztott részfeladatát a mikrofonnál.
3. a kényes tapló
ő is érti ugyan, amit beolvas, nem hülye, de már rohadtul unja. már akkor hőbörgött, amikor bevezették a rendszert. ellenérzéseit nem adhatta felettesei tudtára, ezért nem maradt más: inkább az utasokkal érezteti, hogy "tele a fasz".
4. az általános iskolás
az első szótól kezdve egyértelmű, hogy egy mukkot nem ért abból, amit olvas. a hangsúlyok teljesen rossz helyen vannak, a pont helyett vesszőt olvas és szinte érezni az izzadságszagú megkönnyebbülést a borzalmas bejelentkezés végén. hangja alapján sokkal inkább érezzük magunkat egy általános iskola harmadik osztályában egy olvasás órán, amikor egy gyengébb képességű nebuló birkózik a sorokkal, de fejben már a szünetbeli fogócskát tervezi. az az ő igazi terepe, nem pedig a betűk, bekezdések és azok a fránya írásjelek.
a szerencsétlen utas pedig időről időre felébred az alsós módjára énekelve olvasó kalauzra, s legszívesebben kifejelné a 3 cm vastag üveget, hogy a sínek alatt szenderüljön örök nyugalomra.
