A minap történt, hogy egy 7. kerületi pubban koktéloztam egy néhány fős társasággal. Az egyik lány, akit nem igazán ismerek épp a biciklistákról fogalmazott meg átfogó kritikát. Tette ezt azért, mert egy biciklista egyszer megfogta a fenekét.
- Lehet, hogy a bambusz* fogta meg a fenekedet - mondta az egyik barátom - ő is biciklizik.
- Nem, nem ő volt, mert maszk volt rajta - válaszolt a lány bizonyságot téve arról, hogy elkummantotta azt a részt, amikor a (római katolikus keresztény) Jóisten a humort és az észt porciózta.
- Mármint malacos szopóálarc? - kérdeztem.
Amire számítottam: elomló feszültség, féktelen, percekig tartó hahota, ismételgetett ordenáré kifejezés: "érteeed?! azt mondja, ma-la-cos-szo-póóóó-ááál-arc! mekkora arc mááá' a gyerek?!"
Ami történt: hosszú, kínos, fagyos csönd és percekig tartó magyarázkodás.
A tanulság: nem bejártatott társaságban ordenáré poénok elsütése legalább akkora hiba, mint első randira öklöző zsírt vinni.
*bambusz: miután nem akartam közölni saját polgári nevemet, ezért hosszas tanakodás után úgy döntöttünk a szerkesztőség tagjaival, hogy a posztban bambuszként hivatkozunk rám.
A poszt elsősorban azért született, hogy végre élesben is bevethessük a "legalább akkora hiba, mint első randira öklöző zsírt vinni" hasonlatot.
