50.!

szerkesztőségünk éppen ezekben a pillanatokban ünnepli az 50. (ötvenedeik!) publikált bejegyzést. nem véletlenül írjuk, hogy publikált, hiszen a megjelenő posztoknál jóval több készült el, azonban volt tucatnyi, amelyet nem mertünk vagy nem akartunk publikálni. ezekről a posztokról továbbra is parázs viták folynak szerkesztőségünkben.

azonban ami ennél fontosabb és örömtelibb, az az a mérföldkő, amelyet az ünnepi 50. (ötvenedik!) poszt jelent. 2009 elején, amikor a bambuszblog még csak álom volt, mai szerkesztőségünkben senki nem gondolta volna, hogy idáig juthatunk. egy számítógép monitora mögött ülve tervezgettük, hogy esetleg csinálhatnánk egy blogot, amiben embertársainkkal az élethez elengedhetetlen gondolatokat és információnkat oszthatnánk meg. álom volt. de az álmok természetét meghazudtolva mégis valósággá érett.

beleborzong az ember, amikor leírja: 6 rendszeres olvasó, átlagosan heti 1 poszt, havi 1 komment és - ugyan nincsenek hiteles információink a látogatottsági statisztikákról, de annyi biztos, hogy szeretve tisztelt főszerkesztőnktől - napi legalább egy oldalletöltés!

igen, ez a bambuszblog! a túl sok felesleges információ magabiztossá tesz.

hűséges olvasóink a következő héten minden egyes kommentért egy ajándéksmiley-t kapnak.

a bambuszblog egész szerkesztőségének nevében köszönjük, hogy kitartottak mellettünk! ígérjük a bizalomra továbbra is rá szolgálunk.

üdvözlettel és a mámoros posztforduló-ünnepélytől kicsit megrészegülve
a szeretve tisztelt főszerkesztő:
bambusznád

revans

az önmonitorozók hitvallása szerint az ember lelke egész élete során állandó sérüléseknek van kitéve, amik aztán csak hosszas és elfogulatlan önvizsgálatok és kúrák során tudnak behegedni.

az utóbbi napokban döbbentem rá, hogy talán elérhető távolságba került, hogy összevarrjam lelkemen a gyermekkorom kedvenc könyvei ütötte nyílt sebeket. elképesztő kínokat életem át ugyanis, amikor a Tüskevárt és a Téli bereket olvasva nem juthattam hozzá azokhoz a táplálékokhoz, amelyeket a főszereplők a lehető legjóízűbben fogyasztottak.

történt ugyanis, hogy az utóbbi napok pityókás hazasétái alkalmával sikerült ördögi tervet szőnöm Tutajos, Bütyök és Matula módszeres megleckéztetésére - más kérdés, hogy ebből ők vajmi keveset érzékelhettek. hajnali hazatértemkor elkészítettem a hűtőszekrény kínálta lehetőségekhez mérten a legpimpebb szendvicseket, majd ágyamban fekve nekiálltam a legfájóbb emlékű kajálós részek olvasásához. és az igaz ugyan, hogy nem azokat a háztáji és tábori csodákat faltam, amik a nyomtatott lapokon gőzölögtek, de végre mégis egyenrangú félként vehettem részt három hősöm étkezésein.