azonban, ha még jobban magamba nézek, meg kell állapítanom, hogy az elmúlt napokban több, mint száz rész how i met your mothert néztem meg. ez alatt volt ideje leesni a tantusznak, hogy miről szól a sorozat. az egész azért olyan gördülékeny, frappáns, jópofa, naív és otthonos (azon kívül, hogy így írták meg), mert a szereplők gyakoratilag megállás nélkül vedelnek napszaktól függetlenül. és ennek hatása csak a legritkább esetben látszik rajtuk. azonban a sorozat hangulata mégis megragad az alkohol okozta legkellemesebb állapotban, és ettől is csak a legritkább esetekben tér el. ez az az állapot, amikor a környezetünk véleményétől még vállalható mértékben függetlenítjük magunkat, magabiztosságunk olyan, mint amilyenről mindig is álmodtunk, a párbeszédek csodálatosan épülnek (ha mégsem, akkor is feltaláljuk magunkat), a poénok pedig tökéletesen ülnek. a sorozatot nézve az awesome szó új értelmet nyert, kiderült, hogy a kacsintás még mindig lehet sármos, hogy a lepacsizás és lekoccolás tényleg menő és amire eddig csak nagyon kevés példát ismertem, a női nem tagjai kiegyensúlyozottan és magas szinten humorizálnak. a rázós poénok és ami máskor tirpákságnak hatna, az most vicces és mindenki érti. minden awe... várj... még mindig várj... some. awesome!
azonban ez a félig lelombozó felismerés mit sem változtat azon, hogy én is pont ilyen kedvesen bugyuta, pofátlanul jófej és végtelenül humoros életet szeretnék!
