Belépek a lottózóba, kiemelem a tartóból életem első lottószelvényét. Teljes magabiztossággal, hasraütésszerűen beikszelek öt számot. Utána átszámolom, hogy tényleg öt-e. Felállok és odasétálok a pénztárhoz.
- Jó napot kívánok - mondom.
- Jó napot - válaszol a hölgy, majd elvégzi az ilyenkor szokásos teendőket - 225 forint lesz.
- Tessék. Viszontlátásra - mondom, és elindulnék, de még visszafordulok hozzá. - Nem tudja véletlenül, készpénzben is átvehetem majd a nyereményt?... - A választ meg sem várva folytatom. - És itt is átvehetem? Ha lehet, itt venném át, közel lakom, tudja. Bár így is elég melós lesz. - Felnevetek és kissé elábrándozva elnézek a feje fölött. - Hiába!... Ha megtenné, hogy beszól majd a központba, hogy húszezresekben hozzák... Tudja, úgy mégiscsak kevesebb, mintha, teszem azt ötezresekben vinném el. - Felnevetek megint. - Ki az a hülye, aki ötezresekben kéri?! Képzelje csak el! Na mindegy. Még annyit, hogy hétfőn jöhetek már érte vagy inkább kedd lenne alkalmas Önnek. Tényleg ezt még nem is kérdeztem: Ön fogja átadni? És Ön számolja le? Ez biztos sok pénz, ha gondolja be tudok jönni akár nyitás előtt, hogy elkezdjük számolni, sőt megkérhetem valamelyik barátomat is, hogy segítsen be nekünk. Tudja mit, megadom a számomat, aztán hívjon fel, ha már tud valamit és szerintem maradjunk a keddben, ha Önnek is megfelel. Na most már tényleg megyek. Ki szervezi meg a keddi "megnyertem a lottót" bulit, ha én nem, nem igaz? - Újabb hahota. - Kegyedet is várom, megsértene, ha visszautasítaná, elvégre csapatmunka volt. Viszontlátásra!
