Épp az ihletre várás kínos órái teltek (sorozatnézés, játékok cigiszünetekkel sűrűn megszakítva), amikor a "szerkesztőség" csengője megszólalt. Főszerkesztőnket groteszk nő alak sokkolta ajtónyitás után: alacsony, csámpás, szemmel láthatóan mozgássérült, csili-csálé fogsorú, erősen középkorú asszony, aki rögtön bele is fogott a csöngetés okának taglalásába.
Édesanyám elesett, idősebb mint 70, gyakran előfordul, csak most nem tud felállni, elhagyta magát. Tudna esetleg...? - Kérdezte végül az asszony.
Főszerkesztőnk előtt felderengett ködösen, hogy néhány perc múlva milyen
Miközben a mozgássérült asszonnyal a falták a lépcsőfokokat a harmadik és negyedik emelet között, az asszony folyamatosan bátorította főszerkesztőnket a rá váró feladat előtt. "...Nagyon öreg már, nem is lát meg nem is nagyon hall már. Protézis van a szemében, nem fog megijedni, észre sem fogja venni..." - Főszerkesztőnkben mindezidáig fel sem merült, hogy bárki megijed bárkitől, de most már biztos volt benne, hogy ő csúnyán be fog szarni az öntudatlanul fekvő öreg hölgytől.
A szobába belépve - az előzetes bátorításnak megfelelően - egy földön fekvő és szuszogó nénit látott meg főszerkesztőnk. "Ki az, ki jött?!" - kérdezte meglepően élénken az idős hölgy. "A fiatalember a szomszédból, tessék megnyugodni, anyuka... Na, szóval arra a székre kéne feltenni" - fordult főszerkesztőnkhöz a mozzgássérült asszony, majd rögtön kiabálva vissza az anyukájához: "Anyuka, a fiatalember fel fogja emelni, tartsa magát erősen!"
Hónaljalányúlás, erőlködés, vezényszavak, jajveszékelés - ez volt az első próbálkozás. "Anyuka ne kapaszkodjon belém, mert fáj a protézisem... Tudja, acélprotézis van a karomban" - magyarázta a mozgássérült asszony. Főszerkesztőnkben ekkor már erős kisebbségi komplexus alakult ki, hiszen ő csak egy mezei kontaktlencsével érkezett ebbe a protézisgazdag társaságba, Végül inkább legyűrte magában az irigy, sértődött megjegyzést: "Jólvannahéj, nem kell itt felvágni azzal az acélprotkóval! Vágja csak a szemembe, hogy nincs protézisem. Gyerünk!"
"Anyuka, most megpróbáljuk újra, ne tessék elhagyni magát!"
Hónaljalányúlás, erőlködés, veszényszavak, jajveszékelés - másodjára sikerült, főszerkesztőnk pedig azon nyomban iszkolt, és magában leszűrte a velős konklúziót: nagyobb testi erőre és sokkal több protézisre van szüksége, ahhoz, hogy újra igazán jól érezze magát a bőrében.