(nem sorrendben)
5. amerikai családapa
zavarbaejtően jóképű, egészségesen kisportolt, sportosan elegáns és egy magyar átlagapukához képest pofátlanul gazdag, 30-as éveim elején járó amerikai családapa vagyok. péntek koradélután van. néhány telefonhívás után stresszmentes kapkodással jövök ki IKEA-katalógusból válaszott irodámból - "ezek a dánok értenek a lakberendezéshez".
- Jessica, felhívná a feleségemet, hogy megyek a srácokért, és fél órán belül indulhatunk?
Jessica a 23 éves, szilikonnal tunigolt nehézbombázó titkárnőm. felnéz rám, szokásos tízezer dolláros droidmosolya szinte vakít. választ nem várok és nem is köszönök el, csak egy hasonlóan mechanikus mosollyal fordulok el és robogok 3 tonnás dodge terepjárómhoz. felkapom a srácokat (Bobby 8 éves és még nem tanult meg olvasni, de megnyerte az iskolai call of duty bajnokságot, ezért kapott tőlem egy iphone-t. Andrew jr. 9 éves és a foci csapat kapitánya, többet nem érdemes tudni róla). aztán felvesszük Karent és a cuccokat (feleségem a google-nél dolgozik, online-rendezvényszervező, ami nem tudom, hogy mit jelent és őszintén nem érdekel).
útközben barkóbázunk (Bobby szava a call of duty, Andrew jr.-é a vállprotektor) és sokszor elénekeljük a himnuszt és azt a dalt, amire Karennel öszejöttünk a szalagavató banketten (I will always love you). útközben felhív Kevin, aki 12 éve a legjobb barátom, de még mindig nem tudom, hogy hívják a gyerekeit.
- igen, Kev?... bassza meg - nézek Karenra felháborodottan és rácsapok a kormányra - kikapott knicks?!... igen, én épp most megyek Karennel és a srácaimmal a hegyekbe horgászni. szerintem meglátogatjuk Tessie nénit és Travis bácsit... oké átadom! éljen Gorge W.! szevasz Kev!
*
a nap lemenőben van. a mólón horgászunk a srácaimmal, Karen pedig maszíroz és neveteünk.
az első rész itt.
