sorozat élmények

24 - 8. évad

már önmagában vicces leírni, hogy nyolcadik évad, hiszen a 24 arról szól, hogy jack bauer a ctu vagy az fbi kötelékében, esetleg szabadúszó szuperhősként huszonnégy óra alatt háromszor-négyszer visszarángatja fikányi bolygónkat a halál torkából (kösz, jack!). lássuk be, bravúros, hogy jackünk nyolcadjára is beleveti magát a slamasztikába. a nyolc egy olyan szám, amit már túlzásoknál, fokozásoknál is előszeretettel használunk. pl.: mire odaért, már nyolcszor elhúztak. nem csoda, ha már fel vagyunk készülve mindenre. a ctu recepciósára is ferdeszemmel nézünk: te vagy tégla? give me a name! - üvöltjük, s amikor vége egy izgalmas epizódnak, son of a bitch-t mormolva kattintunk a következőre. az első évadokat nézve még egy-egy műholdas felvétel láttán mondhatta az ember, hogy a hét meg a nyolcát ennek az amcsi terrorelhárításnak. a nyolcadik évadot nézve viszont már a szobányi érintőképernyőktől sem rebben a szempillánk. és kit érdekelnek  a városok fölött cirkáló robotrepülők?!

az évad újdonsága: 1. nem chloe o'brian a kockulás istennője. 2. jack az első részben rámosolyog egy kisgyerekre (aki az unokája, de akkor is szép volt, jack! kiefer, neked pedig csak annyit mondhatok, hogy kivételes színészi játék, bravo!)

a sorozatfüggés tünetei: mikor a nagymamánk fölhív bevásárlás közben, hogy megkérdezze, mondta-e a wcpappert is, válaszunk egy egyszerű negatív! majd egy dammit grandma' üvöltéssel folytatjuk a shoppingot.



bambusz-skála besorolás: 5,71

the wire - 3., 4. évad

az első évad első részeinél még idegenkedve nézünk a drogkereskedelemre. lenézzük a baltimore-i drogűzéreket, s azt mondjuk, inkább éhen halok, mint hogy ebből kelljen valaha is élnem. azonban a 3-4. évadra már több órás kortesbeszédet tudnánk mondani a cornerboy-ok mellett. magunénak érezzük a sarkokat, ismerjük az árusokat, a katonákat, tudjuk, hogy melyik rendőrrel nem lehet packázni, és ha egy kilenc milis kell, nem kérdés, hogy kihez fordulunk.

nincs semmi lelkizés, az elismerés kimerül egy-egy jelentőségteljes pillantásban vagy egy kézfogásban. a büntetés kemény, de szinte mindig helyénvaló. sallangmentes, kidolgozott. a karaktereket mélyen meg lehet ismerni, a sztori viszont kiszámíthatatlan.

a sorozatfüggés tünetei: 1. ha szirénát hallunk, kiürítjük zsebeinket és inunk szakadtából futni kezdünk. 2. néha egy-egy utcasarokra érve elkiáltjuk magunkat, hogy black tops-black tops! 3. alkalmanként rendőrkocsmákban elénekeljük a poguestől a body of an americant.


bambusz-skála besorolás: 9,28

péntek esti rétegződés

az utcát, pubokat és esetleg szórakozóhelyeket járva különböző, jól elkülöníthető csoportokat figyelhetünk meg. határozottan a teljesség igénye nékül...


tinik. nem a zp-s tizenkétéveseket értem a megnezvezés alatt és nem is a szó szerint értelmezett tizenéveseket, hanem inkább a tizenöttől a nagykorúságig csoportot. ők azok, akikről minden vendéglátós tudja, hogy nem töltötték még be a tizennyolcat, de létszámukból kifolyólag óriási luxus lenne elhajtani őket. pénztárcájuk tulajdonképpen közép és felsővezető szüleik kihelyezett bankfiókjai, benne a péntek és szombat estére kiharcolt húszezressel. balzsebükben iphone, jobb zsebükben ipod, arcukon ki, ha én nem?! kifejezés. a fiúk trendik, a lányok szépek, de egy-két gömböc teltebb egyén is menetrendszerűen képviseli a gyengébbik nemet a társaságban. ivási szokásaik még kiforratlanok. a lányok egy tequila után túlzó visítozásba kezdenek és előszeretettel bazmegelnek egymással. az iskolában megsértődnének, ha leribancoznák egymást, itt azonban ez a slágerpoén. a fiúk még nem ismerik határaikat, de ennek következményeit nagyon élvezik, hiszen tét nélkül lehet rámászni a lányokra, akiktől józanul gátlások hada tartja távol őket. ezenkívül hiúságukat csiklandozzák a "néézd már a máátééét, teljesen be van baszva" típusú női sikolyok. bódultságuk éjfél előtt éri el tetőfokát, ilyenkor kezdenek a vécére és a pub elé szállingózni méregteleníteni. a betervezett fergetegparti hányásszagú gyroslébe és korai hazataxizásba torkollik.

disco patkányok. szaggatott, hipózott, boxcipőbe tűrt farmer, honda racinges csillogó kabát, alatta flitteres aranysárkányos partipoló. a lányok szerelése hasonló, viszont kabátjuk épp hogy cici alá ér időjárási viszonyoktól függetlenül. köldökükben kamugyémánttall díszített pillangó vagy delfin. szájuk alatt jobb vagy bal oldalt pöttypiercing. mobiljaik csengőhangja az éppen aktuális spigiboy, guetta, tiesto, stb slágerek. erre a csoportra jellemző, hogy bárhol és bármikor kaphatóak egy kis spy the ghostos kacsatáncra, legyen akár hanjnali négy egy buszmegállóban, vagy délután kettő a suli vécéjében. a fiúk között megkülönböztethetők a cingár spy the ghost-zsenik és a gyurmázó kokszhuszárok. a bulihoz elengedhetetlen némi szintetikus, ami ugyan keményebb, mint a tinik kispályás alkoholizálása, cserébe nem dobják be éjfélkor a törölközőt (többek között ezért is lehetséges az éjszakait várva a hajnali kacsatánc).

platic bitches & plastic gigolos. ez a csoport már az idősebb korosztályt képviseli (30+). testi, lelki emberi roncsok, akik a péntek és szombat estékre smink, szoláriumbarnaság, és kólavigyor mögé bújva maguknak tartanak színielőadást minden rendben címmel. a helyszín télen a dokk café, tabu, kaméleon, jam pub, stb. nyáron a hajógyári sziget procc kurva drága partijai. érkezéshez férfiaknak luxusautó/merci taxi, illetve egy húsz év körüli attraktív nőnemű utánfutó. nőknek mercitaxi (mert a coronita szürcsölést sem tűri a nulltolreancia és tulajdonképpen soha nem tanultak meg vezetni), partnernek pedig egy meglepően fehér fogú, inges, zseléshajú, kigyúrt iqharcos. az egész este rutinból zajlik, se nem rossz, se nem jó, de coronitástul, pezsgőstül, kólástul, taxistul, wasabistul rendszerint így is belefáj negyvenbe.

forgatagba vesző nyugdíjasok. egészen meglepő, hogy a hétvégi szétesésre készülő fiatalok között néha-néha feltűnik az utcán egy-egy idős házaspár. '70-es években vásárolt öltönyben és ruhában sétálnak haza egy belvárosi kultúrház nyugdíjasoknak szóló előadásáról. tehetősebbek a vígszínházból vagy az operából botorkálnak hazafelé, s csodálják az éjszakára átalakuló várost. fel-felkapják a fejüket egy-egy bazdmegre, dudaszóra és elácsorognak a razziázó rendőröket nézve. ekkor bölcsen egymásra mosolyognak, kicsit jobban megszorítják egymás kezét, de nem félelmükben, inkább afölött érzett örömükben, hogy mindketten tudják, most ugyanarra gondolnak. és folytatódik a meghitt botorkálás haza és a jobblét felé.

éjjel-nappalis gengszterek. bizonyos éjjel-nappalikban óriási hústornyok szolgálnak ki minket. nem a fiatal, kerület bikája típusú izomagresszorok, hanem azok a kopasz óriások, akik ezen a korszakukon már túlvannak, és már tényleg csak indokolt esetben törnek koponyákat. azt is írhattam volna, hogy pénzmosásnak indult, hobbi lett belőle. ezek az arcok ugyanis pénzmosás céljából kezdtek éjjel-nappalit üzemeltetni, be is állítottak egy-egy alkalmazottak a pénztárgépek mögé, azonban amikor kirúgták őket, nekik kellett beállniuk, amíg az új munkaerő meg nem érkezett. s bumm, így lett a chocapic! beleszerettek az éjszakai élet számukra eddig ismeretlen színfoltjába. a szociális élet új tere nyílt meg előttük. már nem a mindig résen levő bűnöző életét élik, hanem a környék egyik megbecsült, tisztes polgáraként vannak számontartva, aki kenyeret ad az éjszaka megfáradt vándorainak. ezért természetesen a vándorok busásan megfizetnek, de ne legyünk szőrszálhasogatóak!

illooseió - himym

ha mélyen magamba nézek azt kell mondanom, hogy boldog vagyok. az utóbbi négy nap alatt öt igazi jóbarátra tettem szert. kapcsolatunk a mély beszélgetéseken, a közös időtöltés eddig nem ismert változatosságán, a szerelmi ügyek gyakorlásán, elemzésén és nem utolsó sorban a jó humoron alapul. ne is húzzuk tovább az időt, bemutatom őket: ted, marshall, lilly, barney és robin. ők válották régi barátaimat, rachelt, chandlert, joeyt, rosst, fibit és monikát. rengeteget csajozunk a srácokkal, nagyokat lelkizünk a lányokkal és állandóan viccelődünk egymással. jó kis csapat vagyunk.

azonban, ha még jobban magamba nézek, meg kell állapítanom, hogy az elmúlt napokban több, mint száz rész how i met your mothert néztem meg. ez alatt volt ideje leesni a tantusznak, hogy miről szól a sorozat. az egész azért olyan gördülékeny, frappáns, jópofa, naív és otthonos (azon kívül, hogy így írták meg), mert a szereplők gyakoratilag megállás nélkül vedelnek napszaktól függetlenül. és ennek hatása csak a legritkább esetben látszik rajtuk. azonban a sorozat hangulata mégis megragad az alkohol okozta legkellemesebb állapotban, és ettől is csak a legritkább esetekben tér el. ez az az állapot, amikor a környezetünk véleményétől még vállalható mértékben függetlenítjük magunkat, magabiztosságunk olyan, mint amilyenről mindig is álmodtunk, a párbeszédek csodálatosan épülnek (ha mégsem, akkor is feltaláljuk magunkat), a poénok pedig tökéletesen ülnek. a sorozatot nézve az awesome szó új értelmet nyert, kiderült, hogy a kacsintás még mindig lehet sármos, hogy a lepacsizás és lekoccolás tényleg menő és amire eddig csak nagyon kevés példát ismertem, a női nem tagjai kiegyensúlyozottan és magas szinten humorizálnak. a rázós poénok és ami máskor tirpákságnak hatna, az most vicces és mindenki érti. minden awe... várj... még mindig várj... some. awesome!

azonban ez a félig lelombozó felismerés mit sem változtat azon, hogy én is pont ilyen kedvesen bugyuta, pofátlanul jófej és végtelenül humoros életet szeretnék!