hegyibeszéd
facebook státuszok, postok, linkek
lassan az egyetlen csatorna, amelyen állapotunkról hírt adhatunk környezetünknek a facebook üzenőfala. what's on your mind?/mi jár a fejedben? - kérdezi kedvesen a facebook és mi válaszolunk. eleinte bátortalanul, szűkszavúan, mint autista kisgyerek a dilettáns pszichológusnak. néhány hétre rá viszont már úgy hányjuk a posztokat, linkeket és kvízeket az üzenőfalra, mint főiskolás lányok a répafőzeléket a gólyatáborban... ha nem vigyázunk, és nem tisztázunk magunkban egyet s mást!
mai mottónk: egy férfinak legyenek elvei - a facebookon is!
érdemes átgondolni, hogy mit vigyünk föl az üzenőfalunkra. vajon tényleg jó, ha megosztom az érzéseimet 700 emberrel? vajon tényleg érdekli őket, hogy most szívem szerint bodzaszörpöt hörpölnék? érdekes az, hogy most keltem? hogy romokban az életem? hogy nem szeretem a mogyis trüffelt? hogy kikapott a kedvenc ugandai curling csapatom? hogy a szomszéd miért vasárnap délelőtt vágja a fát? hogy elaludtam? hogy megyek a nagyihoz? hogy egy madár most repült el az ablak előtt és kibaszottul édi volt?
hogy milyen vagyok az ágyban? hogy ki lennék az avatarból? hogy melyik alkohol lennék? és pláne, hogy melyik alkoholos pohár?! hogy milyen pornósztár válna belőlem? hogy mennyit konyítok az űrszekerekhez?
jó tanács-rovat
linkjeinkről néhány szót. ezeknek 80-90%-t youtube-s zenevideók teszik ki. kezdő linkelőként nagyon fontos, hogy milyen képet alakítunk ki magunkról ismerőseink körében. sokan abba a hibába esnek, hogy azt gondolják, ismerőseik jól ismerik őt a való életben, tehát nem oszt, nem szoroz, mit linkelnek be. óriási tévedés! életünk új agórájában ismét bizonyítanunk kell. táblát kell akasztanunk nyakunkba "igen, én tényleg jó fej vagyok!" felirattal. a tudomány mai állása szerint ennek eléréséhez legalább 15-20 linknek kell megjelennie tőlünk. zöldfülűek ezt hallván újabb súlyos hibát szoktak elkövetni. az ún. csokorlinkelést, amikor öt-tíz percen belül 3-7, szélsőséges esetben még ennél is több hivatkozással sokkolják ismerőseiket. motivációjuk egyértelmű, azonban a csokorlinkelés kontraproduktív félmegoldás. lehet, hogy egyesével nagyot ütnének a linkek, azonban csokorban maga a csömör. ismerőseink pedig fejvesztve menekülnek profilunkról, mondván "ki ez a csokorlinkelő baromarc?!" hirtelenharagú ismerőseink akár le is törölhetnek, azonban ez szerencsére nem jellemző. válasszuk tehát a lassan járj tovább érsz taktikát és lassan építsük fel szuperjófej imidzsünket!
következő alkalommal a kommentelésről fogunk beszélgetni...
ne feledjék állandó mottónkat: egy smiley többet ér ezer mosolynál!
találkozunk a következő alkalommal. a facebook és a google legyen önökkel!
2010. január 29., péntek
megválaszolhatatlan rejtélyek
életünkben rendszeresen történnek olyan dolgok, amiknek az okát hiába is keresnénk. egyszerűen nem lehet megérteni őket.
ilyen például a zsebre dugott fülhallgató. flyereken taposó nemzedékünk (ok, tudom, hogy már használtam ezt a jelzőt egy bejegyzésben, de nagyon tetszik és egyébként is egy rapszámból loptam) jelentős része nem tekeri zenelejátszó alkalmatosságára a fülhallgató zsinórját, hanem egyszerűen a zsebébe gyűri. és ekkor jön a csoda. mikor újra elő akarja venni, akkor horgász- és tengerészcsomók véget nem érő gyűjteményével szembesül. ilyenkor óriási hiba lenne azon gondolkodni, hogy ez mégis hogy történhetett meg. csak az a kérdés, hogy megéri-e nekiállni kigobozni a csomókat, vagy úgyis vége lenne a két és fél órás vonatútnak, mire sikerül.
kettes számú rejtély. az amerikai filmekben soha nincs sértődés abból, ha az egyik fél azt mondja szeretlek, mire a másik mosolyog egyet, majd válasz nélkül kinyomja. hogy nem sértődik meg?! (szigorúan költői a kérdés) de akkor is: hogy lehet, hogy nem sértődik meg?! hiszen ő nem látja azt, amit a szerencsés néző igen, azaz, hogy a másik mosolyog, és a nyálas filmzenét sem hallja, ami a szituáció romantikus voltát rágja a fülünkbe.
ugyanez a témakör... amerikai filmekben a telefonálós jeleneteknél felfedezhető tendencia, hogy a találkozókat nem beszélik meg. csak annyit mondnak, találkozzunk! az utóbbi években már az is bevett szokás, hogy erre nem is válaszolnak, hanem nemes egyszerűséggel leteszik a kagylót és találkoznak. régebben legalább egy okét mondtak és utána tették le (de akkor sem köszöntek el). na de - merül föl a kérdés - nem kéne megbeszélni, hogy hol és mikor találkoztok, bakker?! szóval a rejtély: honnan tudják a filmszereplők, hogy mikor és hol találkoznak?! kész őrület!
a következő rejtély. egyes (bkv) buszjáratokon az egymás mellett elhaladó két busz sofőrjei megállnak és az ablakon kihajolva egy rövid időre elbeszélgetnek - feltartva ezzel a forgalmat. miről lehet ilyenkor beszélni?! (ismét szigorúan költői...) a tegnapi meccsről? az asszony főztjéről? pornóról? vagy arról, hogy még mindig - ahogy az elmúlt harminc évben - rohadt sok a kátyú az utakon? vagy arról, hogy a vén Jani bá', a piros 7-es virtuóz személyszállító matuzsáleme 13:04-re javította a rekordidőt a vonalán? nein, nein, nein! nem lehet megválaszolni!
akinek még eszébe jut hasonló rejtély, írja meg kommentben és a beküldők között szerkesztőségünk kisorsol egy ajándék smiley-t, amit a beküldő ugyancsak kommentben kap majd meg az év végi sorsolás után.
ilyen például a zsebre dugott fülhallgató. flyereken taposó nemzedékünk (ok, tudom, hogy már használtam ezt a jelzőt egy bejegyzésben, de nagyon tetszik és egyébként is egy rapszámból loptam) jelentős része nem tekeri zenelejátszó alkalmatosságára a fülhallgató zsinórját, hanem egyszerűen a zsebébe gyűri. és ekkor jön a csoda. mikor újra elő akarja venni, akkor horgász- és tengerészcsomók véget nem érő gyűjteményével szembesül. ilyenkor óriási hiba lenne azon gondolkodni, hogy ez mégis hogy történhetett meg. csak az a kérdés, hogy megéri-e nekiállni kigobozni a csomókat, vagy úgyis vége lenne a két és fél órás vonatútnak, mire sikerül.
kettes számú rejtély. az amerikai filmekben soha nincs sértődés abból, ha az egyik fél azt mondja szeretlek, mire a másik mosolyog egyet, majd válasz nélkül kinyomja. hogy nem sértődik meg?! (szigorúan költői a kérdés) de akkor is: hogy lehet, hogy nem sértődik meg?! hiszen ő nem látja azt, amit a szerencsés néző igen, azaz, hogy a másik mosolyog, és a nyálas filmzenét sem hallja, ami a szituáció romantikus voltát rágja a fülünkbe.
ugyanez a témakör... amerikai filmekben a telefonálós jeleneteknél felfedezhető tendencia, hogy a találkozókat nem beszélik meg. csak annyit mondnak, találkozzunk! az utóbbi években már az is bevett szokás, hogy erre nem is válaszolnak, hanem nemes egyszerűséggel leteszik a kagylót és találkoznak. régebben legalább egy okét mondtak és utána tették le (de akkor sem köszöntek el). na de - merül föl a kérdés - nem kéne megbeszélni, hogy hol és mikor találkoztok, bakker?! szóval a rejtély: honnan tudják a filmszereplők, hogy mikor és hol találkoznak?! kész őrület!
a következő rejtély. egyes (bkv) buszjáratokon az egymás mellett elhaladó két busz sofőrjei megállnak és az ablakon kihajolva egy rövid időre elbeszélgetnek - feltartva ezzel a forgalmat. miről lehet ilyenkor beszélni?! (ismét szigorúan költői...) a tegnapi meccsről? az asszony főztjéről? pornóról? vagy arról, hogy még mindig - ahogy az elmúlt harminc évben - rohadt sok a kátyú az utakon? vagy arról, hogy a vén Jani bá', a piros 7-es virtuóz személyszállító matuzsáleme 13:04-re javította a rekordidőt a vonalán? nein, nein, nein! nem lehet megválaszolni!
akinek még eszébe jut hasonló rejtély, írja meg kommentben és a beküldők között szerkesztőségünk kisorsol egy ajándék smiley-t, amit a beküldő ugyancsak kommentben kap majd meg az év végi sorsolás után.
2010. január 23., szombat
álom a nyárról
éjszakában hosszan filózás, budapesten tangapacskerban sétálás, atlétában feszülés, 0-24-ben izzadás, parttalan időelbaszás, nyitott ablaknál alvás, hajnali fél négykor már derengés, madár csicsergés, kabóca cirregés, teraszon csempére lépés, bazmegezforró, negyedóra napozás, gyorsan pecsenyére sülés, napi öt zuhanyzás, de tökmindegymerleizzadás, két perc után újraragadás, barátokat felhívás, tétova hol sörözés, belföldi nyaralás szervezés, másnap délelőtt vonatra fölszállás, csak gödig jutás, stégről láblógatás, kötelességszerűen bazmegezhidegezés, azért mégiscsak beleugrás, háhá lefröcskölés, háhá ha még egyszer fröcskölés, cigid vízbeesés, ezzel nem viccelés, hazacsoszogás, csak valami kaja már levés, evés, utána perszehogynemmosogatás, tésztabeszáradás, szieszta után mosogatás, bazmegezodaszáradt, inkább hagyás, koraesti lődörgés, földúton porrúgdosás, kiskocsmában jófajta aranyászok nyelés, hozzá cigizés, naplemetéről dunaparton pontlemaradás, bazmegmárlement, de azért még így is szépezés, bazmegszúnyog, kicsit azért még partonbohóckodás, kavicsok miatt pont nem kaliforniázás, lassan hazabattyogás, bazmegmégmindig tésztaodaszáradás, inkább hagyás, szalonna sütés, mellé jófajta ászok gurítás, közben beszélgetés, bazmegmeggyulladt, azért finomkodás, lassan bepunnyadás. másnap délbenkelés, tűzőnapra kislattyogás, éhgyomorra fogmosás nélkül blotba menés, mindenféle mocskosság vevés, kinderpingvizés, zsömlézés, kempingsajtozás, legbaszóbb UV-ben strandraérés, magunknyugtatás, nem sok anyajegy levés, ezért baj nem levés, egyébként is csak pár napig maradás, stégen elalvás, rákvörösre sülés, este tejfölös pakolás, izzadás, de még előbb strandon levés, lányok nézés, lányok nem levés, igények aláadás, lányok így sem levés, csak kisgyerek egyszálpöcsbenfutás, parton visítozás, anyaipofon csattanás, nagysírás, árnyékban kukoricával vígasztalódás, újult erővel egyszálpöcsbendömperezés, hozzá visítozás, bazmegezmitvisít-bazmeglelövömőtmegazanyjátis, stégenvisszalvás, uszályjövés, bazmegmekkora, visszaalvás, motorcsónakmenés, bazmegmennyibekerülegyilyen, lassan leégéskonstatálás, éhesnek levés, bazmegmégmindigodaszáradás, inkább vendéglőzés, csórónak levés, garasoskodás, este már kevés pénz levés, csak lájtosan bemarás, másnap már csak kompra pénzmaradás, egymás kérdezés, bazmegnekedmennyidvan, cserzett bőrrel épphogy hazaérés, négyeshatoson pont 70 fok levés, ellenőr még pont megtalálás, leharcolva hazaérés, otthon levés nem bírás, akkor már irány balcsi, nyarlós haver felhajtás...
csak az a baj, hogy kint -12 fok van. és január. és baromira 5-kor már sötét van, de azér' álmodozz csak, kisfiam!
2010. január 21., csütörtök
hírek a zúduló fos világából - értekezés
a lájkolásról
a like a nullák és egyesek közé szorított jóindulat. a facebook lehetőséget ad arra, hogy valami tetszhessen vagy semleges maradjon. bölcs döntés, hogy nincs dislike, unlike vagy hate gomb. ha nem tetszik valami, nem kell vele foglalkozni. ha tetszik valami, akkor kellemes pillanatot okozhatunk ismerősünknek azzal, hogy biztosítjuk tetszésünkről és ezzel mintegy integráljuk linkjét, posztját a facebookos hírfolyamba.
tendenciák - törzslájkolók
megfigyelhetők úgynevezett törzslájkolók. bizonyis ismerőseinken megfigyelhetjük, hogy sokkal nagyobb valószínűséggel fogják lájkolni megnyilvánulásainkat, mint mások. ők az általános törzslájkolóink. ez általában a közeli barátainkról mondható el. lájkjaik csupán megóvnak minket az egyébként "csupaszon" maradó posztoktól.
a törzslájkolók másik csoportját az úgynevezett szar arcok, vagy piócalájkolók alkotják. ők azok, akiket muszájból, véletlenül vagy kínos helyzetek elkerülése végett igazoltunk vissza annak idején. most pedig konstatáljuk, hogy bármit csinálhatunk, az tetszeni fog neki és tőle akkor is özönlenek a lájkok, ha a mein kampfból idézgetünk.
tendenciák - alkalmi lájkolók
megkülönböztethetjük a specifikus lájkolókat a flörtlájkolóktól. előbbi csoport csak akkor fog lájkolni, ha valami olyat csináltál, ami neki tényleg sokat jelent vagy kivételesen tényleg viccesnek tartja posztunkat. ezek a lájkok a legőszintébbek és a legértékesebbek, hiszen nem piócalájkolótól érkezett és nem is a lojális barátoktól, hanem egy hidegvérű ismerőstől meritokratikus alapon, hiszen teljesítmény alapján kaptuk. értéke nem inflálódik. büszkék lehetünk rá, megveregethetjük vállunkat.
a másik csoport a flörtlájkolók csoportja. ilyet az ellenkező neműektől várhatunk. pusztán félénkségükből fakad, hogy csak alkalmanként lájkolják aktivitásunkat. igaz, az okosabb flörtlájkolók nem csupán félénkségből fukarkodnak a lájkokkal, hanem tartanak azok elértéktelenedésétől is. lépésüktől azt várják, hogy lájkjuk nyomán profilukra kattintunk és megnézzük legújabb bikinis, partis, nyaralós képeiket és belénk hasít a felismerés "anyáás, ez az Ica nem volt mindig ilyen jó nőőő! küldeni kéne neki egy privit!"
tendenciák - lájkpaktumok
lájkpaktumot köthetünk akárkivel. két féle lájkpaktumot különböztetünk meg a tudomány mai állása szerint. van az írott paktum és az íratlan. előbbit inkább a kétségbeesés szüli. ha napokig lájkínségben szenvedünk, megrettenünk, hogy "hö!... má' nem vagyok jó fej?! még a Jocó se lájkolt vagy két napja". ekkor gondolunk egy merészet és írunk egyik közeli ismerősünknek, akiben megbízunk és megegyezünk vele, hogy egy darabig egymás minden megnyilvánulását lájkolni fogjuk.
az íratlan lájkpaktumok kialakulnak. egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy van egy-két ember, akikekkel kölcsönösen lájkoljuk egymás dolgait - mindet. ez egy idő után kötelességérzetet szül és már csak azért is lájkolni fogjunk.
a like a nullák és egyesek közé szorított jóindulat. a facebook lehetőséget ad arra, hogy valami tetszhessen vagy semleges maradjon. bölcs döntés, hogy nincs dislike, unlike vagy hate gomb. ha nem tetszik valami, nem kell vele foglalkozni. ha tetszik valami, akkor kellemes pillanatot okozhatunk ismerősünknek azzal, hogy biztosítjuk tetszésünkről és ezzel mintegy integráljuk linkjét, posztját a facebookos hírfolyamba.
tendenciák - törzslájkolók
megfigyelhetők úgynevezett törzslájkolók. bizonyis ismerőseinken megfigyelhetjük, hogy sokkal nagyobb valószínűséggel fogják lájkolni megnyilvánulásainkat, mint mások. ők az általános törzslájkolóink. ez általában a közeli barátainkról mondható el. lájkjaik csupán megóvnak minket az egyébként "csupaszon" maradó posztoktól.
a törzslájkolók másik csoportját az úgynevezett szar arcok, vagy piócalájkolók alkotják. ők azok, akiket muszájból, véletlenül vagy kínos helyzetek elkerülése végett igazoltunk vissza annak idején. most pedig konstatáljuk, hogy bármit csinálhatunk, az tetszeni fog neki és tőle akkor is özönlenek a lájkok, ha a mein kampfból idézgetünk.
tendenciák - alkalmi lájkolók
megkülönböztethetjük a specifikus lájkolókat a flörtlájkolóktól. előbbi csoport csak akkor fog lájkolni, ha valami olyat csináltál, ami neki tényleg sokat jelent vagy kivételesen tényleg viccesnek tartja posztunkat. ezek a lájkok a legőszintébbek és a legértékesebbek, hiszen nem piócalájkolótól érkezett és nem is a lojális barátoktól, hanem egy hidegvérű ismerőstől meritokratikus alapon, hiszen teljesítmény alapján kaptuk. értéke nem inflálódik. büszkék lehetünk rá, megveregethetjük vállunkat.
a másik csoport a flörtlájkolók csoportja. ilyet az ellenkező neműektől várhatunk. pusztán félénkségükből fakad, hogy csak alkalmanként lájkolják aktivitásunkat. igaz, az okosabb flörtlájkolók nem csupán félénkségből fukarkodnak a lájkokkal, hanem tartanak azok elértéktelenedésétől is. lépésüktől azt várják, hogy lájkjuk nyomán profilukra kattintunk és megnézzük legújabb bikinis, partis, nyaralós képeiket és belénk hasít a felismerés "anyáás, ez az Ica nem volt mindig ilyen jó nőőő! küldeni kéne neki egy privit!"
tendenciák - lájkpaktumok
lájkpaktumot köthetünk akárkivel. két féle lájkpaktumot különböztetünk meg a tudomány mai állása szerint. van az írott paktum és az íratlan. előbbit inkább a kétségbeesés szüli. ha napokig lájkínségben szenvedünk, megrettenünk, hogy "hö!... má' nem vagyok jó fej?! még a Jocó se lájkolt vagy két napja". ekkor gondolunk egy merészet és írunk egyik közeli ismerősünknek, akiben megbízunk és megegyezünk vele, hogy egy darabig egymás minden megnyilvánulását lájkolni fogjuk.
az íratlan lájkpaktumok kialakulnak. egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy van egy-két ember, akikekkel kölcsönösen lájkoljuk egymás dolgait - mindet. ez egy idő után kötelességérzetet szül és már csak azért is lájkolni fogjunk.
2010. január 20., szerda
filmélmények röviden és a bambusz-skála premierje
az egyszerűség kedvéért most a dr. drake 'bambusz' ramore-ról elnevezett tízfokú filmes bambusz-skálát fogom használni a filmek értékelésére.
up in the air
lötyögős. későn néztem. egyszer nézős. kicsit romantikus, de nem csöpög.
bambusz-skála besorolás: 6,33
jarhead
amerikai tengerészgyalogosok vannak benne, tehát a bambusz-skálán alapból nem lehet rosszabb 5-ösnél. nem csúcsszuper film, nem üti a Full Metal Jacket-t, de azt nem is lehet megverni a kategóriájában. olyan filmet nem lehet megverni, amiben elhangzik az a mondat, hogy "...olyan vagy, mint amikor az öregek basznak!"
nem az a spilgerges vagy cameronos "hokizzunk sokáig és dollár tízmilliókért az F16-osokra"-típusú film, ezért elmozdulunk az 5-ösről. helyenként foszlányokban életszag érződik.
bambusz-skála besorolás: 7,16
sherlock holmes
sajnos olvastam előtte egy-két kritikát, így én sem tudtam kiiktatni azt a hátsógondolatot a fejemből, hogy watson és holmes gyengéd érzelmeket táplálnak egymás iránt.
ezt leszámítva kicsit úgy éreztem, magam, mint a gyűrűk ura movie-knál: rá kellett döbbennem, hogy nincs fantáziám vagy inkább, hogy fantáziám prüd, egysíkú és beszűkült. ahová én szikrát képzeltem, ott nukleáris villanás van. ahol félénk csókot láttam, ott fékevesztett vad éjszakákat tomboltak végig. ahol ökölpárbajon izgultam, ott a mesevilág legocsmányabb szörnyei vívtak véres-mocskos csatát. más kérdés, hogy én így (is) élveztem ezeket a könyveket.
a gyűrűk urát olvasva az orkokat szemtelen lényeknek képzeltem, komisz csirkefogóknak, akik esetleg megkergetik a cirógatni való, szőrőstalpú hobbitkákat. a filmben azonban rohadt fogú, vérszomjas torzszülöttek csámpáztak középföldén, akiknek a kedvenc csemegéjük a nyers hobbithús.
sherlockot úgy képzeltem el, mint egy karótnyelt brit úriembert. watson pedig az ő szürke eminenciás szárnysegédje. ehelyett a filmben sherlock egy csövesnek öltözött életművész, aki nem mellesleg harcművészeti zseni és úgy általában otthon van a dolgokban, watson pedig egy sánta sármőr, akit egy hallottaiból föltámadó mágikus gonosztevő sehogy sem tud kizökkenteni a béketűréséből.
nem szeretem, amikor hollywoodi eszközök kellenek ahhoz, hogy egy megfilmesítés sikeres legyen. nem szeretem, hogy sherlock nem jön össze a nővel (de még watsonnal sem!). nem szeretem, hogy watson azok után, hogy egy ötszáz megatonnás robbanás epicentrumában őgyeleg, fél nap múlva már a rosszfiúk seggét rúgja. az egyetlen hiteles alakítás az elhízott bulldogé. neki tényleg elhittem, hogy alszik.
bambusz-skála besorolás: 4,47
up in the air
lötyögős. későn néztem. egyszer nézős. kicsit romantikus, de nem csöpög.
bambusz-skála besorolás: 6,33
jarhead
amerikai tengerészgyalogosok vannak benne, tehát a bambusz-skálán alapból nem lehet rosszabb 5-ösnél. nem csúcsszuper film, nem üti a Full Metal Jacket-t, de azt nem is lehet megverni a kategóriájában. olyan filmet nem lehet megverni, amiben elhangzik az a mondat, hogy "...olyan vagy, mint amikor az öregek basznak!"
nem az a spilgerges vagy cameronos "hokizzunk sokáig és dollár tízmilliókért az F16-osokra"-típusú film, ezért elmozdulunk az 5-ösről. helyenként foszlányokban életszag érződik.
bambusz-skála besorolás: 7,16
sherlock holmes
sajnos olvastam előtte egy-két kritikát, így én sem tudtam kiiktatni azt a hátsógondolatot a fejemből, hogy watson és holmes gyengéd érzelmeket táplálnak egymás iránt.
ezt leszámítva kicsit úgy éreztem, magam, mint a gyűrűk ura movie-knál: rá kellett döbbennem, hogy nincs fantáziám vagy inkább, hogy fantáziám prüd, egysíkú és beszűkült. ahová én szikrát képzeltem, ott nukleáris villanás van. ahol félénk csókot láttam, ott fékevesztett vad éjszakákat tomboltak végig. ahol ökölpárbajon izgultam, ott a mesevilág legocsmányabb szörnyei vívtak véres-mocskos csatát. más kérdés, hogy én így (is) élveztem ezeket a könyveket.
a gyűrűk urát olvasva az orkokat szemtelen lényeknek képzeltem, komisz csirkefogóknak, akik esetleg megkergetik a cirógatni való, szőrőstalpú hobbitkákat. a filmben azonban rohadt fogú, vérszomjas torzszülöttek csámpáztak középföldén, akiknek a kedvenc csemegéjük a nyers hobbithús.
sherlockot úgy képzeltem el, mint egy karótnyelt brit úriembert. watson pedig az ő szürke eminenciás szárnysegédje. ehelyett a filmben sherlock egy csövesnek öltözött életművész, aki nem mellesleg harcművészeti zseni és úgy általában otthon van a dolgokban, watson pedig egy sánta sármőr, akit egy hallottaiból föltámadó mágikus gonosztevő sehogy sem tud kizökkenteni a béketűréséből.
nem szeretem, amikor hollywoodi eszközök kellenek ahhoz, hogy egy megfilmesítés sikeres legyen. nem szeretem, hogy sherlock nem jön össze a nővel (de még watsonnal sem!). nem szeretem, hogy watson azok után, hogy egy ötszáz megatonnás robbanás epicentrumában őgyeleg, fél nap múlva már a rosszfiúk seggét rúgja. az egyetlen hiteles alakítás az elhízott bulldogé. neki tényleg elhittem, hogy alszik.
bambusz-skála besorolás: 4,47
2010. január 18., hétfő
a manipulátor
törékeny fiúcska ül az egyetemi folyosón szóbeli vizsgájára várva. ha nem ott ülne, tizenhatéves gimnazistának is nézhetné az ember. fakó arcán, ami a szúrós neonfényben egészen sárgás, szorongás látszik és már attól zavarba jön, ha valamelyik csoporttársának köszönnie kell. vékony ujjaival a jegyzetei szélén babrál. hamarosan rá kerül a sor: bemegy a tanárnő irodájába.
- húzzon egy tételt - utasítja a tanárnő fel sem nézve a hivatalos formanyomtatványok közül. a tanárnő hatvanas évei elején járó, nemzetközileg elismert szaktekintély. szava nemhogy a diákok körében, de a tanszéken sem megkérdőjelezhető. most vállára vetett zakóban ül, méregzöld kardigán fedi kebleit, amelyeken a diszkrétnél egy leheletnyivel harsányabb gyöngysor pihen. szemöldökét magasra emeli, miközben olvasószemüvegét a rutin és a szentlélek közös erővel tartják az orra hegyén. tolla úgy jár a nyomtatványokon, mint fonalak között a takács vetélője.
- ha tudja miről van szó, kezdheti - még mindig nem néz föl. hangjából személytelenség és fölény árad.
a fiúcska félénken nekikezd. minden szavában érezni, hogy retteg attól, hogy rosszat mond és a tanárnő megállítja. azonban mégsem ez történik. néhány mondat után megáll.
- ...és éppen ez az, amiben nem vagyok biztos, de olvastam a tanárnő cikkét erről egy folyóiratban. abban ugye azt írta a tanárnő, hogy... - konkrétumokat kerülve próbálja szóra bírni az korosódó hölgyet. tudja jól, hogy mint amikor fűrésszel menetet hánt ez ember a háncsba, csak az első néhány húzás a nehéz, de ha az meg van, utána már minden megy magától.
most először néz föl a nő, szemüvegét leveszi és elegánsan oldalratartja, szemöldöke még mindig a magasban. hezitál, hogy válaszoljon-e a kérdésre vagy visszazavarja a fiúcskát zavaros feleletébe. végül, maga sem tudja miért, válaszolni kezd. szinte azonnal betege lesz a fiú tekintetének. úgy érzi, diák még nem figyelt rá így, ember még nem itta így a szavait. kezdeti fölényessége lelkes okításba hajlik. a fiú csak bólogat. addig egymást tépdeső ujjai elválnak. egyik kézfejét a halántékának támasztja. arcán még mindig alázatos figyelem. lassan kiegyenesíti félelemtől összegörnyedt hátát, másik kezét a karfán nyugtatja, kézfeje lazán lelóg.
mikor a tanárnő kifogyna a lendületből, a fiú újabb kérdéssel piszkálja föl a tüzet. hangja már nem olyan színtelen: mintha fiatalos határozottság csengene benne, de a tanárnőnek ez most tetszik. arca kipirul. örömmel építi föl a tételt, amit az unalomig tud, de most mégis új élvezetet lel benne.
- értem - mondja a fiú, akin most már férfias határozottság, de fiatalos rugalmasság is látszik. - értem, és esetleg tudna mondani erre gyakorlati példákat is? - kérdezi tiszteletteljes érdeklődéssel.
a tanárnő szinte kapkodva kezd neki a válasznak. tudja, hogy birtokában van a tudás, már csak az okoz kellemes izgalmat, hogy mennyire lesznek kerekek és választékosak a mondatok. sikerül, és ez mámorítóan legyezi hiúságát.
- esetleg, ha néhány nevet is megemlítene... - noszogatja udvariasan, jó indulatúan, de lappangó számonkéréssel a fiú. időközben már közelebb húzódik az asztalhoz, tollat vesz kezébe és egyszer-egyszer lejegyzetel valamit. ilyenkor a tanárnő izgul, hogy vajon mit ír a fiú.
a tanárnő neveket is tud, de úgy érzi, ennyi nem elég, egy-két névhez a hozzá tartozó irodalomról is mond pár szót, helyenként idéz, de próbál sallangmentes maradni.
- azt hiszem ez rendben van - mondja most már némi fölényességgel a hangjábana fiú, aki egyre kevesebbet néz föl, jegyzeteivel van elfoglalva - a biztonság kedvéért még nézzünk bele a következő tételbe...
a tanárnő érzi, hogy amit eddig mondott, azzal nem lehet gond, de azt is tudja, hogy az utolsó lesz a döntő próba. most már némi félelem is fűszerezi hangját. a kudarc kétségbeejtő lehetősége néha rekedtre torzítja eddig határozott altját. amikor már úgy érzi, mindent elmondott, félve leviszi a hangsúlyt és vár.
a fiú jegyzetel. nem lehet tudni, hogy adminisztrál-e vagy még mindig megjegyzéseket ír, egyáltalán észrevette-e, hogy a feleletnek vége.
- nos, azt hiszem, ez volt az idei legjobb felelet, kedvesem! - az utolsó szónál végre fölnéz és elengáns, rutinos mosolyt terít szét az arcán, olyat, amilyen a deresedő halántékú tudóstanárok sajátja. a tanárnőn a stréber lányok rosszul palástolt, hiú öröme látszik. vér tódul az arcába. nem tud gondolkodni, a dícséret teljesen megrészegíti. - és most legyen szíves, küldje be a következőt - hajol vissza jegyzetei fölé a fiú.
- húzzon egy tételt - utasítja a tanárnő fel sem nézve a hivatalos formanyomtatványok közül. a tanárnő hatvanas évei elején járó, nemzetközileg elismert szaktekintély. szava nemhogy a diákok körében, de a tanszéken sem megkérdőjelezhető. most vállára vetett zakóban ül, méregzöld kardigán fedi kebleit, amelyeken a diszkrétnél egy leheletnyivel harsányabb gyöngysor pihen. szemöldökét magasra emeli, miközben olvasószemüvegét a rutin és a szentlélek közös erővel tartják az orra hegyén. tolla úgy jár a nyomtatványokon, mint fonalak között a takács vetélője.
- ha tudja miről van szó, kezdheti - még mindig nem néz föl. hangjából személytelenség és fölény árad.
a fiúcska félénken nekikezd. minden szavában érezni, hogy retteg attól, hogy rosszat mond és a tanárnő megállítja. azonban mégsem ez történik. néhány mondat után megáll.
- ...és éppen ez az, amiben nem vagyok biztos, de olvastam a tanárnő cikkét erről egy folyóiratban. abban ugye azt írta a tanárnő, hogy... - konkrétumokat kerülve próbálja szóra bírni az korosódó hölgyet. tudja jól, hogy mint amikor fűrésszel menetet hánt ez ember a háncsba, csak az első néhány húzás a nehéz, de ha az meg van, utána már minden megy magától.
most először néz föl a nő, szemüvegét leveszi és elegánsan oldalratartja, szemöldöke még mindig a magasban. hezitál, hogy válaszoljon-e a kérdésre vagy visszazavarja a fiúcskát zavaros feleletébe. végül, maga sem tudja miért, válaszolni kezd. szinte azonnal betege lesz a fiú tekintetének. úgy érzi, diák még nem figyelt rá így, ember még nem itta így a szavait. kezdeti fölényessége lelkes okításba hajlik. a fiú csak bólogat. addig egymást tépdeső ujjai elválnak. egyik kézfejét a halántékának támasztja. arcán még mindig alázatos figyelem. lassan kiegyenesíti félelemtől összegörnyedt hátát, másik kezét a karfán nyugtatja, kézfeje lazán lelóg.
mikor a tanárnő kifogyna a lendületből, a fiú újabb kérdéssel piszkálja föl a tüzet. hangja már nem olyan színtelen: mintha fiatalos határozottság csengene benne, de a tanárnőnek ez most tetszik. arca kipirul. örömmel építi föl a tételt, amit az unalomig tud, de most mégis új élvezetet lel benne.
- értem - mondja a fiú, akin most már férfias határozottság, de fiatalos rugalmasság is látszik. - értem, és esetleg tudna mondani erre gyakorlati példákat is? - kérdezi tiszteletteljes érdeklődéssel.
a tanárnő szinte kapkodva kezd neki a válasznak. tudja, hogy birtokában van a tudás, már csak az okoz kellemes izgalmat, hogy mennyire lesznek kerekek és választékosak a mondatok. sikerül, és ez mámorítóan legyezi hiúságát.
- esetleg, ha néhány nevet is megemlítene... - noszogatja udvariasan, jó indulatúan, de lappangó számonkéréssel a fiú. időközben már közelebb húzódik az asztalhoz, tollat vesz kezébe és egyszer-egyszer lejegyzetel valamit. ilyenkor a tanárnő izgul, hogy vajon mit ír a fiú.
a tanárnő neveket is tud, de úgy érzi, ennyi nem elég, egy-két névhez a hozzá tartozó irodalomról is mond pár szót, helyenként idéz, de próbál sallangmentes maradni.
- azt hiszem ez rendben van - mondja most már némi fölényességgel a hangjábana fiú, aki egyre kevesebbet néz föl, jegyzeteivel van elfoglalva - a biztonság kedvéért még nézzünk bele a következő tételbe...
a tanárnő érzi, hogy amit eddig mondott, azzal nem lehet gond, de azt is tudja, hogy az utolsó lesz a döntő próba. most már némi félelem is fűszerezi hangját. a kudarc kétségbeejtő lehetősége néha rekedtre torzítja eddig határozott altját. amikor már úgy érzi, mindent elmondott, félve leviszi a hangsúlyt és vár.
a fiú jegyzetel. nem lehet tudni, hogy adminisztrál-e vagy még mindig megjegyzéseket ír, egyáltalán észrevette-e, hogy a feleletnek vége.
- nos, azt hiszem, ez volt az idei legjobb felelet, kedvesem! - az utolsó szónál végre fölnéz és elengáns, rutinos mosolyt terít szét az arcán, olyat, amilyen a deresedő halántékú tudóstanárok sajátja. a tanárnőn a stréber lányok rosszul palástolt, hiú öröme látszik. vér tódul az arcába. nem tud gondolkodni, a dícséret teljesen megrészegíti. - és most legyen szíves, küldje be a következőt - hajol vissza jegyzetei fölé a fiú.
2010. január 15., péntek
aktuális facebook-jótanácsok
a smiley-ról haladóknak
az internet cigicsikkje a smiley. mint ahogy a csikknek a hamutálban, úgy a smileynak is meg van a maga helye. azonban flyereken taposó nemzedékünkből hiányzik a stílusos arányérzék ezen a téren (is). nem szentelek külön bekezdést azoknak, akik előszeretettel használják a "lol" és az "XD" kifejezést, illetve smiley-t. ők visszafordíthatatlan stádiumban vannak. minden bizonnyal menthetetlenek.
fontos, hogy smiley-t tényleg csak akkor használjunk, ha nagyon muszáj vagy ha tényleg annyira jó poénnal találkozunk (utóbbi nagyon ritkán fog előfordulni). törekedjünk olyan kapcsolatok kialakítására, amiben nem szorulunk smiley-használatra. ezek az internetes kapcsolatok császárai, hiszen azt jelzik, hogy az illetővel tökéletesen megértjük egymást. azonban fontos, hogy ne siettessük ennek kialakulását, mert az beláthatatlan következményekkel járna!
következő epizódunkban a likeolásról fogunk beszélgetni...
ne feledjék mottónkat - mely kicsit ellentmond mai témánknak: egy smiley többet ér ezer mosolynál!
találkozunk a következő alkalommal. a facebook és google legyen önökkel!
az internet cigicsikkje a smiley. mint ahogy a csikknek a hamutálban, úgy a smileynak is meg van a maga helye. azonban flyereken taposó nemzedékünkből hiányzik a stílusos arányérzék ezen a téren (is). nem szentelek külön bekezdést azoknak, akik előszeretettel használják a "lol" és az "XD" kifejezést, illetve smiley-t. ők visszafordíthatatlan stádiumban vannak. minden bizonnyal menthetetlenek.
fontos, hogy smiley-t tényleg csak akkor használjunk, ha nagyon muszáj vagy ha tényleg annyira jó poénnal találkozunk (utóbbi nagyon ritkán fog előfordulni). törekedjünk olyan kapcsolatok kialakítására, amiben nem szorulunk smiley-használatra. ezek az internetes kapcsolatok császárai, hiszen azt jelzik, hogy az illetővel tökéletesen megértjük egymást. azonban fontos, hogy ne siettessük ennek kialakulását, mert az beláthatatlan következményekkel járna!
következő epizódunkban a likeolásról fogunk beszélgetni...
ne feledjék mottónkat - mely kicsit ellentmond mai témánknak: egy smiley többet ér ezer mosolynál!
találkozunk a következő alkalommal. a facebook és google legyen önökkel!
...na, és vébé?
már szól a csengő, a vezető zárná az ajtót. ekkor kicsit megbillen a busz, mint mindig, amikor felszáll valaki. szóval valaki elérte – gondlom magamban és felnézek. bár ne tettem volna. már megint ő az, ezen a héten negyedszer és már az első alkalommal kifogytunk a témákból. ő se hülye, ő is tudja, hogy nem tudunk miről beszélni. ha nem néztem volna föl… miért nem tudtam tovább olvasni ezt a nyamvadt nemzeti sportot?! hát persze, ő is egyből észrevett.
- helló! - mondja, és az ő arcán is látom, hogy már előre elfáradt attól a kínlódástól, ami kívülről beszélgetésnek fog tűnni.
- szevasz! - mondom vidámkodva, de látja rajtam, hogy rohadtul nem vagyok vidám. - jól számolom? ezen a héten negyedszer?
- jól számolod - nem tudom eldönteni, hogy mennyire epésen mondja.
latolgatom a lehetőségeimet. beszéltünk már a környékről, múltkor ő vállalta be, hogy rákérdez az időjárásra, tegnap viszont én kérdeztem volt osztálytársakról. telik az idő, ki kéne találni valamit, mert ez így egyre rosszabb.
- ...na, és vébé? - kérdezem merészen, mint akinek nincs veszteni valója.
egy darabig csak néz. talán most tisztel, hogy bevállaltam egy ennyire nyilvánvalóan kamukérdést. vagy talán sértésnek veszi? de hiszen ő is tudja, hogy nincs más választásunk! tudja, hogy valahogy át kell vészelnünk ezt a tucatnyi megállót! végül rááll.
- dél-afrikában lesz. - óvatoskodik, de nem tudom eldönteni, hogy megaláz vagy tényleg ennyire hülye. még a fociról sem lehet vele beszélni?!
- na ne mondd! - zrikálom, de csak nagyon finoman és nagyon kedvesen, tudom, hogy nem vagyunk olyanban, hogy sértegessem. - és ki nyer?
- szerintem ghána.
- ghána?!
- ghána.
vagy teljesen hülye: hallotta hogy vébérésztvevő, és most gizdázni akar. vagy tud valamit.
- fejtsd ki! - követelem.
- jók a spanyolok, jók a brazilok, jók a hollandok, az olaszok se gyengék, de már kifutóban van ez a generáció - lendül neki. most már egyértelmű, hogy nem teljesen hülye és mondani akar valamit - szóval nekik újra el kell kezdeniük csapatot építeni. de szerintem ez a vébé nem az európaiakról fog szólni. afrikai csapat fog nyerni és szerintem ghána lesz az.
igaz, hogy nem kérdez vissza, de megengedem magamnak, hogy enélkül is vitába szálljak vele.
- tudod, hogy hülyeség, amit mondasz? - érzem, hogy nem veheti sértésnek, mert látja, hogy már én is lelkes vagyok. - hogy nyerhetne afrikai csapat?! az még csak-csak logikus, hogy nem európaiakról fog szólni. de ha nem európai, akkor brazil. ott is meleg van, azok is bírják a hőséget.
a busz száguld, a nap fölkel, az utasok cserélődnek. egyszerűen repül az idő.
- ...paraguay a fekete ló?! hogy jutnának az elődöntőig, barátom?! öregem, te teljesen...
- végállomás!
a lelkes mosoly egy pillanat alatt lefagy az arcunkról. úgy nézünk egymásra, mintha váratlanul intim helyzetben látott volna meg minket a másik. zavarban vagyunk. dühösek vagyunk magunkra és a másikra. eddig mindig észnél voltunk. hajnali szenvedésünk egy rituálé volt. megvolt a pontosan menetrendje, minden pillanatban tudtuk, hogy hol jár a busz, hány megállót tettünk meg, még mennyi van hátra és egy pillanatra sem felejtettük el, hogy gyűlölünk a másikkal beszélgetni.
most azonban elrontottunk valamit. méltóságunk szertefoszlott. zavartan tápászkodunk föl az ülésből, próbáljuk rejtegetni a másik előtt, hogy jót dumáltunk a fociról és így még szánalmasabb az egész.
- csáó!
- szevasz!
- na, és vébé? - visszhangzik mindkettőnk fejében gúnyosan a kérdés.
- helló! - mondja, és az ő arcán is látom, hogy már előre elfáradt attól a kínlódástól, ami kívülről beszélgetésnek fog tűnni.
- szevasz! - mondom vidámkodva, de látja rajtam, hogy rohadtul nem vagyok vidám. - jól számolom? ezen a héten negyedszer?
- jól számolod - nem tudom eldönteni, hogy mennyire epésen mondja.
latolgatom a lehetőségeimet. beszéltünk már a környékről, múltkor ő vállalta be, hogy rákérdez az időjárásra, tegnap viszont én kérdeztem volt osztálytársakról. telik az idő, ki kéne találni valamit, mert ez így egyre rosszabb.
- ...na, és vébé? - kérdezem merészen, mint akinek nincs veszteni valója.
egy darabig csak néz. talán most tisztel, hogy bevállaltam egy ennyire nyilvánvalóan kamukérdést. vagy talán sértésnek veszi? de hiszen ő is tudja, hogy nincs más választásunk! tudja, hogy valahogy át kell vészelnünk ezt a tucatnyi megállót! végül rááll.
- dél-afrikában lesz. - óvatoskodik, de nem tudom eldönteni, hogy megaláz vagy tényleg ennyire hülye. még a fociról sem lehet vele beszélni?!
- na ne mondd! - zrikálom, de csak nagyon finoman és nagyon kedvesen, tudom, hogy nem vagyunk olyanban, hogy sértegessem. - és ki nyer?
- szerintem ghána.
- ghána?!
- ghána.
vagy teljesen hülye: hallotta hogy vébérésztvevő, és most gizdázni akar. vagy tud valamit.
- fejtsd ki! - követelem.
- jók a spanyolok, jók a brazilok, jók a hollandok, az olaszok se gyengék, de már kifutóban van ez a generáció - lendül neki. most már egyértelmű, hogy nem teljesen hülye és mondani akar valamit - szóval nekik újra el kell kezdeniük csapatot építeni. de szerintem ez a vébé nem az európaiakról fog szólni. afrikai csapat fog nyerni és szerintem ghána lesz az.
igaz, hogy nem kérdez vissza, de megengedem magamnak, hogy enélkül is vitába szálljak vele.
- tudod, hogy hülyeség, amit mondasz? - érzem, hogy nem veheti sértésnek, mert látja, hogy már én is lelkes vagyok. - hogy nyerhetne afrikai csapat?! az még csak-csak logikus, hogy nem európaiakról fog szólni. de ha nem európai, akkor brazil. ott is meleg van, azok is bírják a hőséget.
a busz száguld, a nap fölkel, az utasok cserélődnek. egyszerűen repül az idő.
- ...paraguay a fekete ló?! hogy jutnának az elődöntőig, barátom?! öregem, te teljesen...
- végállomás!
a lelkes mosoly egy pillanat alatt lefagy az arcunkról. úgy nézünk egymásra, mintha váratlanul intim helyzetben látott volna meg minket a másik. zavarban vagyunk. dühösek vagyunk magunkra és a másikra. eddig mindig észnél voltunk. hajnali szenvedésünk egy rituálé volt. megvolt a pontosan menetrendje, minden pillanatban tudtuk, hogy hol jár a busz, hány megállót tettünk meg, még mennyi van hátra és egy pillanatra sem felejtettük el, hogy gyűlölünk a másikkal beszélgetni.
most azonban elrontottunk valamit. méltóságunk szertefoszlott. zavartan tápászkodunk föl az ülésből, próbáljuk rejtegetni a másik előtt, hogy jót dumáltunk a fociról és így még szánalmasabb az egész.
- csáó!
- szevasz!
- na, és vébé? - visszhangzik mindkettőnk fejében gúnyosan a kérdés.
2010. január 7., csütörtök
helyzetek, amik csak képzeletben adatnak meg #2
van egy csomó olyan szitu, amit át szeretnék élni, de többhöz egy egész életet föl kéne áldozni, azt viszont nem biztos, hogy szeretném.
(nem sorrendben)
5. amerikai családapa
zavarbaejtően jóképű, egészségesen kisportolt, sportosan elegáns és egy magyar átlagapukához képest pofátlanul gazdag, 30-as éveim elején járó amerikai családapa vagyok. péntek koradélután van. néhány telefonhívás után stresszmentes kapkodással jövök ki IKEA-katalógusból válaszott irodámból - "ezek a dánok értenek a lakberendezéshez".
útközben barkóbázunk (Bobby szava a call of duty, Andrew jr.-é a vállprotektor) és sokszor elénekeljük a himnuszt és azt a dalt, amire Karennel öszejöttünk a szalagavató banketten (I will always love you). útközben felhív Kevin, aki 12 éve a legjobb barátom, de még mindig nem tudom, hogy hívják a gyerekeit.
a nap lemenőben van. a mólón horgászunk a srácaimmal, Karen pedig maszíroz és neveteünk.
az első rész itt.
(nem sorrendben)
5. amerikai családapa
zavarbaejtően jóképű, egészségesen kisportolt, sportosan elegáns és egy magyar átlagapukához képest pofátlanul gazdag, 30-as éveim elején járó amerikai családapa vagyok. péntek koradélután van. néhány telefonhívás után stresszmentes kapkodással jövök ki IKEA-katalógusból válaszott irodámból - "ezek a dánok értenek a lakberendezéshez".
- Jessica, felhívná a feleségemet, hogy megyek a srácokért, és fél órán belül indulhatunk?
Jessica a 23 éves, szilikonnal tunigolt nehézbombázó titkárnőm. felnéz rám, szokásos tízezer dolláros droidmosolya szinte vakít. választ nem várok és nem is köszönök el, csak egy hasonlóan mechanikus mosollyal fordulok el és robogok 3 tonnás dodge terepjárómhoz. felkapom a srácokat (Bobby 8 éves és még nem tanult meg olvasni, de megnyerte az iskolai call of duty bajnokságot, ezért kapott tőlem egy iphone-t. Andrew jr. 9 éves és a foci csapat kapitánya, többet nem érdemes tudni róla). aztán felvesszük Karent és a cuccokat (feleségem a google-nél dolgozik, online-rendezvényszervező, ami nem tudom, hogy mit jelent és őszintén nem érdekel).
útközben barkóbázunk (Bobby szava a call of duty, Andrew jr.-é a vállprotektor) és sokszor elénekeljük a himnuszt és azt a dalt, amire Karennel öszejöttünk a szalagavató banketten (I will always love you). útközben felhív Kevin, aki 12 éve a legjobb barátom, de még mindig nem tudom, hogy hívják a gyerekeit.
- igen, Kev?... bassza meg - nézek Karenra felháborodottan és rácsapok a kormányra - kikapott knicks?!... igen, én épp most megyek Karennel és a srácaimmal a hegyekbe horgászni. szerintem meglátogatjuk Tessie nénit és Travis bácsit... oké átadom! éljen Gorge W.! szevasz Kev!
*
a nap lemenőben van. a mólón horgászunk a srácaimmal, Karen pedig maszíroz és neveteünk.
az első rész itt.
2010. január 4., hétfő
egy smiley többet ér ezer mosolynál
...és egy like többet jelent bármilyen ölelésnél.
túl gazdag téma a facebook ahhoz, hogy el tudjak szakadni tőle.
az utóbbi időben kénytelen voltam azon gondolkodni, hogy akármennyire is beteg, de sokunk érzelmi életére hatással van ez a cybertér. ez azért hat betegnek, mert életünk egy részében ez még elképzelhetetlen volt. régebben még nem volt annyira hangsúlyos az internet világa, hogy ne a hétköznapok fizikai valójában lépjünk interakcióba egymással. mára ez elmúlt, bár tudom, hogy néhányan tartják magukat, mint a doveri sziklák. de a haladás nulláktól és egyesektől szennyes hullámai őket is elsodorják majd.
több ismerősömtől hallottam olyan képzavarokat, amin 3-4 éve még hasunkat fogva röhögtünk volna, most meg szinte egymás kezét fogjuk, hogy ugyan, ez még nem jelent semmit. néhány ezek közül (helyenként kicsit felturbózva):
- most nem értem, már nem vagyunk együtt, akkor minek lájkol mindig?!
- érted, tegnap is megbökött, most bökjek vissza? ez mit jelent?
- képzeld, valamelyik nap belinkelt egy számot, ami azon a koncerten ment, amin együtt voltunk. és tudod mit írt fölé? hogy "kösz mindenkinek aki ott volt, de különösen egy valakinek!" szerintem rám gondolt, szerinted?
-...erre az a szemét visszavonta a taget a fényképről! pedig előző héten még mosolyogva köszönt a btk-n. ki érti ezt?!
- szerinted, ha egy másik lány hivatkozását lájkolom, azt ő látja a profilomon? féltékeny lesz?
és én csak ámulok és bámulok, de akármennyire szeretném, nem tudok kívülhelyezkedni ezen. én is benne vagyok.
egyrészt beteg az egész úgy ahogy van. másrészt viszont törvényszerű folyamat, hogy az internet térnyerésével lassan a személyes ügyeink egy része is ezen a síkon zajlik. csak nehéz megbékélni az átmenettel és része lenni a folyamatnak. nehéz komolyan kimondani azt a szót, hogy lájk, szmájli és poszt. komment és teg.
a megoldás az lehet, ha egészséges távolságot tartunk ettől cyberintrikától és próbálunk csak a hasznos részére koncentrálni. tehát nem azon törjük a fejünket, hogy melyik komment mit jelent, meg hogy ez a képaláírás azért került-e oda, amiért akarjuk. hanem megnézzük, hogy milyen programok lesznek a közeljövőben, információt cserélünk, találkozókat beszélünk le, emlékeztetünk és figyelmeztetünk, együttműködünk.
a másik megoldás, hogy ha már lúd legyen disznó alapon, fejest ugrunk a szarba és vidáman lubickolva röhögünk magunkon, amíg bele nem fulladunk.
(folyt. talán köv.)
2010. január 1., péntek
filmélmény: nem kellesz eléggé
ez nem az a film, amit célzottan néz meg az ember, sokkal inkább véletlenül. mozgóképet szeretne látni amerikai szereplőkkel a vásznon (TFT-n) és nézés közben nem akar gondolkozni. nálam ez a film lett a szerencsés nyertes.
ben affleck zsír arc, jennifer aniston mellbimbói tíz évadon át bizonyítottak a jó barátokban, drew barrymore pedig egy igazi tündér, aki néha bombázó is, de ebben a filmben sajnos csak egy lebutított hippi. scarlett johansson színészi nagysága előtt pedig azzal tisztelgek, hogy új mondatot kezdtem csak miatta. minden egyes jelenete kapcsán felmerül a kínzó talány: hogy lehet valaki ennyire jó nő?! 129 perc valószínűtlenül kevés idő arra, hogy ezt megválaszoljuk. nekem sem sikerült.
ben affleck zsír arc, jennifer aniston mellbimbói tíz évadon át bizonyítottak a jó barátokban, drew barrymore pedig egy igazi tündér, aki néha bombázó is, de ebben a filmben sajnos csak egy lebutított hippi. scarlett johansson színészi nagysága előtt pedig azzal tisztelgek, hogy új mondatot kezdtem csak miatta. minden egyes jelenete kapcsán felmerül a kínzó talány: hogy lehet valaki ennyire jó nő?! 129 perc valószínűtlenül kevés idő arra, hogy ezt megválaszoljuk. nekem sem sikerült.
a több szálon futó történet néhány fiatal amerikai férfiról és nőről szól. elhangzik benne sok, a műfajhoz nélkülözhetetlen kinyilatkoztatás. "ha ezt és ezt csinálja a srác, az jelenti, hogy...", "ha a lány ezt mondja, az nem jelenthet mást, mint...", stb. mindez nagyon szórakoztató, de még véletlenül sem szabad elhinni egyetlen szavukat sem. már csak azért sem, mert a film olyan menthetetlenül halad a sokszoros mesebeli happy and-kombó felé, mint ahogy a titanic futott neki szegény jobb sorsra érdemes jéghegynek azon a hideg áprilisi estén.
szinte fizikai fájdalmat okoz, ahogy az utolsó pár percben menetrendszerűen cuppannak egymásra az azelőtt sok éven át szomorú és magányos emberek. akik mellesleg olyan kifogástalanul néznek ki, hogy ha akarnának se tudnának szomorúak és magányosak lenni. most persze naívan felhorkanthatunk, hogy attól még, hogy az a buta tahó szép, magas, izmos és kifogástalan a fogsora, még nem biztos, hogy boldog! de amióta a szociálpszichológia tudományosan bizonyította, hogy az arányos arcú emberek több pozitív visszajelzést kapnak az életben, mint a rusnyák, - egy-két kivételtől eltekintve - már csak walt disney produkciókra hivatkozhatunk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)