kalauzok, stílusok

a magyar intercity szerelvényeken nem automata jelenti be a soron következő állomásokat és egyéb elengedhetetlenül fontos információkat, hanem - hogy érezzük a törődést - a kalauz maga olvassa be az előre megírt máv-os szabványszöveget. sok a kaluz, éppen ezért adja magát, hogy több féle "beolvasási iskoláról" beszélhetünk.

1. a vonatra száműzött rádió 1-es műsorvezető
nem szimplán profin olvassa be, de játszik a szöveggel, varázsol a hangsúllyal, néha egészen a ripacsság határait feszegeti. miután az előtérből az üléssorok közé lép, arcán büszke mosoly bujkál, tudja, nagyot alkotott. a jegyeket nem mint kalauz írja alá, helyette kegyesen rója az autogrammokat és a csinos egyetemista lányokra széles mosolyokat villant.

2. a közszolgálatis elit kalauz
hallani, hogy érti, amit felolvas, azonban végig sallangmentes marad. hozza a szintet, de a rádió 1-essel ellentétben nem enged meg magának semmi extrát, sőt, szinte derogálna neki. hangjából érezni, hogy ő hivatása szerint kalauz, erre tette fel életét, ez az, amit az unalomig tud, mégis élvezi. szerencsésnek érzi magát, hogy megtalálta a munkát, amiben kiteljesedhet. nem a beolvasásba akarja belevinni az egyéniségét, inkább a vonatindításokba, a jegylyukasztásba, -aláírásba, sípolásba. ő nem holmi nagypofájú riporter, azonban hibátlanul elvégzi ráosztott részfeladatát a mikrofonnál.

3. a kényes tapló
ő is érti ugyan, amit beolvas, nem hülye, de már rohadtul unja. már akkor hőbörgött, amikor bevezették a rendszert. ellenérzéseit nem adhatta felettesei tudtára, ezért nem maradt más: inkább az utasokkal érezteti, hogy "tele a fasz".

4. az általános iskolás
az első szótól kezdve egyértelmű, hogy egy mukkot nem ért abból, amit olvas. a hangsúlyok teljesen rossz helyen vannak, a pont helyett vesszőt olvas és szinte érezni az izzadságszagú megkönnyebbülést a borzalmas bejelentkezés végén. hangja alapján sokkal inkább érezzük magunkat egy általános iskola harmadik osztályában egy olvasás órán, amikor egy gyengébb képességű nebuló birkózik a sorokkal, de fejben már a szünetbeli fogócskát tervezi. az az ő igazi terepe, nem pedig a betűk, bekezdések és azok a fránya írásjelek.

a szerencsétlen utas pedig időről időre felébred az alsós módjára énekelve olvasó kalauzra, s legszívesebben kifejelné a 3 cm vastag üveget, hogy a sínek alatt szenderüljön örök nyugalomra.

politikai poszt

a meg nem írt és nem publikált választásértékelő poszt helye.

*

megújultunk

a bambuszblog forradalmi újdonsággal lepte meg olvasóit. mint a bejegyzések alatt láthatják, megjelent a "hüvelykujj fel!" gombocska. a zavarba ejtően zseniális újítás isteni szikraként pattant ki főszerkesztőnk agyából, hogy aztán üstökösként ragyogja be a bambuszblog egét. számtalan álmatlan éjszaka és megalkuvást nem ismerő, alázatos, kemény munka árán sikerült kiötleni ezt a facebookos "like"-nál fényévekkel eredetibb megoldást.

amennyiben indokoltnak érzik, kérjük, használják egészséggel!

köszönettel:
bambuszblog szerkesztői team

a "mi a fasz?!"-pillanat

vannak helyzetek, amikor az ember olyan idegállapotba kerül, hogy esélye sincs a probléma higgadt megoldására, sőt, igazából már semmi, a problémához kapcsolódó értelmeset nem tud mondani. a fokozódó helyzet csúcspontja, amikor a szenvedő alany nem bírja tovább és elüvölti magát: "mi a fasssz?!"

hogy néz ki mindez a gyakorlatban?

példaszituáció #1.: napok óta esik az eső, és fedetlen nyakunkba most hullik húsz percen belül az ötödik 3 decis esőcsepp... mi a fassssz?! - nézünk föl vérben forgó szemmel a fára, amelynek valamelyik leveléről érkezett a támadás.

példaszituáció #2.: nagyon sietnénk valahova, de sietés közben szeretnénk zenét is hallgatni. zsebünkbe nyúlunk, ahol szokás szerint tengerészcsomókba kötözte magát a fülhallgatónk. bogozzuk-bogozzuk, de esélytelenek vagyunk az idővel folytatott küzdelemben... mi a fassssz?! - elégeljük meg a kilátástalan csatát és indulatból vágjuk zsebre drótköteget.

példaszituáció #3.: naplemente a duna-parton, valahol a szentendrei szigeten. épp elmélyednénk a látványban, amikor az első szunyog belezümmög a fülünkbe. elhessegetjük, és újra mélyeket lélegeznénk, de a következő percben már hat szúnyog támad, és hamarosan több száz. a tehetetlen düh megint elborítja agyunkat... mi a fassssz?! - üvöltjük sírós grimasszal az arcunkon, és közben csapkodunk a levegőben.

paradigmaváltás

igaz történeten alapuló tanmese

2008 kora őszén kapatos társaság indul hazaféle egy külvárosi kocsmából. úgy tűnik, egyetemisták. lépéseik kicsit bizonytalanok, kedvük a tetőfokára hág. az egyik lánynak az este eleje óta tetszik a társaság legújabb tagja, de csak most - hat-hét mézespálinka után - van bátorsága beszélgetést kezdeményezni vele. a srác élvezi a helyzetet, de azért kicsit félvállról, lekezelően válszolgat a lány kacér kérdéseire. a társaság szétszakadozik az úton, és a lány úgy érzi, most jött el az ő pillanata.

- tudom, hogy most nagyon részeg vagyok, de majd találkozzunk. - kicsit kivár, majd - jelöjj be iwiwen! - suttogja kéjesen a srác fülébe.

a fiú rábólint.

és itt van az a bizonyos érzékletes különbség 2008 és 2010 között. ha ugyanis a lány 2010-ben fejezi be így a násztáncát, akkor a fiú minimum kiröhögi, de habitustól függően még le is keverhet neki egyet, mondván "ne sértegess, rohadtul nem vagyok már fönt iwiwen!... bitch."

elmondhatjuk tehát, hogy napjainkban, akikbe csak egy fikarcnyi jó érzés is szorult, a facebookot jelölik meg első számú közösségi portálként.

ez a poszt azért született, hogy egyszer és mindenkorra tisztázza, a bambuszblog a közösségi portálok közül csak és kizárólag a facebookkal hajlandó foglalkozni!*

*amíg nem jön egy menőbb...

képzelt párbeszéd - az indulat nélküli trágárságok világa

napjaink fiataljai gyakran hasonlóan híg formában cserélnek információt. a nyomdafestéket nem tűrő szitokszavak azonban legtöbb esetben nélkülöznek mindennemű indulatot. egyszerűen arról van szó, hogy ez a réteg ezt a nyelvi kódot beszéli és érti.

- csöcs, faszom!
- csá, bazd meg!
- na mi a fasz volt tegnap? gecikorán leléptetek.
- jajaja, gecihideg volt aztán már a picsába se nagyon akartunk menni azzal az állattal.
- vágom. pedig kurva nagy buli volt, meg csúnyán be is basztunk, igazából kibaszott jó volt.
- baaaz' meeeg. a ferde faszér' fájdítod a szívem, bazki! ma lesz valami, geci?
- figyelj, még kurvára nem tudom, mert minden orrbahánytul zavaros, de ha lesz valami szétkészülés, kurva isten, hogy egyből csörgök...
- köszi, geci, köszi! na, jól van, leteszem, mert kurvára lemerül a telóm, aztán szétbasz az ideg. pöcskrém, szevasz!
- hívlak... beszélünk. csöcskenőcs!
- baszom anyád, aztán tényleg hívjál! csecs.

50.!

szerkesztőségünk éppen ezekben a pillanatokban ünnepli az 50. (ötvenedeik!) publikált bejegyzést. nem véletlenül írjuk, hogy publikált, hiszen a megjelenő posztoknál jóval több készült el, azonban volt tucatnyi, amelyet nem mertünk vagy nem akartunk publikálni. ezekről a posztokról továbbra is parázs viták folynak szerkesztőségünkben.

azonban ami ennél fontosabb és örömtelibb, az az a mérföldkő, amelyet az ünnepi 50. (ötvenedik!) poszt jelent. 2009 elején, amikor a bambuszblog még csak álom volt, mai szerkesztőségünkben senki nem gondolta volna, hogy idáig juthatunk. egy számítógép monitora mögött ülve tervezgettük, hogy esetleg csinálhatnánk egy blogot, amiben embertársainkkal az élethez elengedhetetlen gondolatokat és információnkat oszthatnánk meg. álom volt. de az álmok természetét meghazudtolva mégis valósággá érett.

beleborzong az ember, amikor leírja: 6 rendszeres olvasó, átlagosan heti 1 poszt, havi 1 komment és - ugyan nincsenek hiteles információink a látogatottsági statisztikákról, de annyi biztos, hogy szeretve tisztelt főszerkesztőnktől - napi legalább egy oldalletöltés!

igen, ez a bambuszblog! a túl sok felesleges információ magabiztossá tesz.

hűséges olvasóink a következő héten minden egyes kommentért egy ajándéksmiley-t kapnak.

a bambuszblog egész szerkesztőségének nevében köszönjük, hogy kitartottak mellettünk! ígérjük a bizalomra továbbra is rá szolgálunk.

üdvözlettel és a mámoros posztforduló-ünnepélytől kicsit megrészegülve
a szeretve tisztelt főszerkesztő:
bambusznád

revans

az önmonitorozók hitvallása szerint az ember lelke egész élete során állandó sérüléseknek van kitéve, amik aztán csak hosszas és elfogulatlan önvizsgálatok és kúrák során tudnak behegedni.

az utóbbi napokban döbbentem rá, hogy talán elérhető távolságba került, hogy összevarrjam lelkemen a gyermekkorom kedvenc könyvei ütötte nyílt sebeket. elképesztő kínokat életem át ugyanis, amikor a Tüskevárt és a Téli bereket olvasva nem juthattam hozzá azokhoz a táplálékokhoz, amelyeket a főszereplők a lehető legjóízűbben fogyasztottak.

történt ugyanis, hogy az utóbbi napok pityókás hazasétái alkalmával sikerült ördögi tervet szőnöm Tutajos, Bütyök és Matula módszeres megleckéztetésére - más kérdés, hogy ebből ők vajmi keveset érzékelhettek. hajnali hazatértemkor elkészítettem a hűtőszekrény kínálta lehetőségekhez mérten a legpimpebb szendvicseket, majd ágyamban fekve nekiálltam a legfájóbb emlékű kajálós részek olvasásához. és az igaz ugyan, hogy nem azokat a háztáji és tábori csodákat faltam, amik a nyomtatott lapokon gőzölögtek, de végre mégis egyenrangú félként vehettem részt három hősöm étkezésein.