Kezeld helyén!

A mindennapi kommunikáció során számtalanszor érzem, hogy terhet ró rám beszélgető partnerem, mikor dramaturgiailag úgy építi fel mondandóját, hogy a végén kényszeresen meg kell lepődnöm. Ugyanez érvényes a tippeltetésre: a klasszikus "talád ki..." kezdetű felszólításokra. Ilyenkor úgy kell tippelnünk, hogy meg sem szabad közelítenünk a valós választ, hiszen beszélgetőpartnerünk akkor érzi jól magát, ha válasza a tippünk után is "beüt".

Most lássunk néhány példaszituációt és reakciót, amivel csírájában elfojthatjuk a másikban ezen szándékokat és leszoktathatjuk kellemetlen szokásáról.

Kényszerített tippelés

Találd ki mennyiért vettem használtan iPhone-t! Na gyerünk... Úgy sem fogod kitalálni! Szerinted mennyit fizettem? Gyerünk! - kérdezi ismerősünk extázisban.

/Ezzel tulajdonképpen azt mondja, hogy "gyerünk mondj valami jó magas számot, mondjál mondjuk 80 ezret, vagy legalább 70-t, hogy utána jól pofán röhöghesselek, mert engem nem olyan fából faragtak, hogy ennyit kiaadjak egy iPhone-ért (amire mindennél nagyobb szükségem volt)" Nem is gondolja, mekkora terhet kell ilyenkor cipelnünk, hogy eleget tegyünk vágyának. Borzalom!/

Reakciónk: Húú, nem tudom... 12 000?! Ja, nem várj, az túl sok... mondjuk 8 rongy? /Fontos, hogy fenntartsuk a lelkesség látszatát, mintha mi is éveznénk a játékot, csak ösztönösen rosszak lennénk benne. Csak így érhetjük el az áhított hatást./

A mérhetetlenül csalódott válasz: Háááát 39 volt... de azért így is rohadt olcsóóóó! - reméljük egy életre megtanulta, hogy velünk nem szabad tippeltetni, ha sikerélményre és elismerésre vár!


Kényszerített meglepődés

Ismerősünk párkapcsolatáról beszél: "érted és akkor azt mondja nekem, hogy nekem kellett volna kidobnom a szemetet... érteeed?! Nekem! Hogy mondhatja ezt?!"

Reakciónk: Nem mondod (idáig rendben is volnánk, semmi különös, de most aztán megtanulja, hol lakik az Atyaúristen)... Hát mindjárt bokán szarom magam híggal meg aztán keménnyel is, de nem ám akárhogyan... Még hogy neked kellett volna levinned a szeme... Úgy fogom bokán fosni magam, hogy az achilleszemről szakad le a bőr! Mit képzel ez?! /A hatást fokozhatjuk esetleg egy pohár vagy akár egy faszék ripityára törésével is. És ha igazán biztosra akarunk menni, színlelt tehetetlen dühünkben még le is keverhetünk magunknak egy emberes frászt. Ezek után garantáltan nem minket fog megtalálni csip-csup ügyeivel./

Kőtözködés

A bambuszblog szerkesztősége  - kis ferdítéssel élve full kamu - költözködik. Ki gondolná, hogy mit hoz ki az emberből egy kis cipekedés, rakodás, pakolászás, fúrás, kötözés és jobb híján néhány pohár, tányér eltörése fentebbiek ürügyén.

Történt tehát, hogy fúró került főszerkesztőnk finom ujjai közé, amitől kibújt belőle a lappangó vörker.

Még mielőtt az első követ dobná ránk az építőipari tisztes munkástársadalom és a határon átcsempészett feketemunkások moszkva Széll Kálmán - dicsértessék a Tarlós Viktor - téri szakszervezete, a bambuszblog testületileg kijelenti, hogy mélységesen tiszteltei a becsületes fizikai munkások népes táborát!

Tehát a fúró és a klaviatúrához idomult, finom ujjak, amelyek huszonöt év után még mindig vízhólyag-szüzek voltak. Főszerkesztőnk a fúró ravaszának megnyomása és a masina felvisítása nyomán átalakult és kezdetét vette a költözködés. Az üdítő identitásváltás nem esett nehezére a többi publicistának se, sőt kissé bele is szerelmesedtek szerepükbe.

"...tudod mindig úgy szoktam, hogy kicsit ráfektetem a fejet, de csak, hogy pont addig, amég szemmel tartom a menetjét, mert ha oldalról kapná el, akkor gyönne vele a tipni is, annak meg lenne olyan hangja, mintha a régi V78RC-vel döngölnéd a durvabetont mélygarázsban..." - kezdte főszerkesztőnk, miután életében először gépesített módon hatástalanított egy csavart.

"...te szóljál már a csavaros Lalának, hogy az építésvezető Jocóéktól kérje el glettet, mer' ma a glettes Jana Nyíregy're ment a sittes konténerér'..." - folytatta. Továbbra is egy picsányi 75 m2-s irodáról és néhány csavarról és deszkáról volt szó csupán, de a szerep, az szerep!

Innentől kezdve tehát mindenki aktuális tevékenységének megfelelő előtaggal kapta a Jocó, Lala, Isti, Pityu, Jani, Janesz, Jana, Karesz, Tibi, Bandu neveket. A szerkesztőség női tagjait pedig minden alkalommal megfüttyögtük (félre ne értsd: fütyültünk, ha megláttuk őket) és szép szóval bókoltunk nekik, olyanokkal, amik a nyomdafestéket és karakterpixeleket hírből sem ismerik.

A rendhagyó munka közben született nevek mintájára bármelyik építkezésen lehetne osztogatni a nyakbalógó passzokat. Ajánlat:

- dobozolós Lala
- sittes Pityú
- építésvezető Janesz bá
- üveges Tibi
- toi toi-os Béca (nem elírás a Béc_a_)
- csavaros Lala
- patikus Bandi
- villanyos Isti
- gázos Laca
- vizes Jani
- biztonságis Lala
- biztonságis Lala spanja sötétített mercis Gézu
- építésvezető Janesz bá fia a Petya
- cementes Tibusz
- vödrös Jóska
- festékes Lala
- építésvezető Janesz bá fia a Petyának a haverja Dezső
- glettes Riska
- vasas Toca
- konnektoros Bandi
- szippantós Lala
- glettes Riska tesója a újvidéki szöges Karesz

Mókuskerékből

Valószínűleg mindig így jön: alattomosan és észrevétlenül. Az ember először úgy érzi, összement, aztán kicsit megszőrösödik, megnőnek a metszőfogai, hegyesek lesznek a fülei, ijedten kapkodja a fejét, míg végül köré nő egy óriási kerék, amiben nap, mint nap lélekszakadva rohan, hogy a nap végét ugyanott fejezze be, ahol elkezdte.

Sötétben indul és sötétben is ér véget. A kelés és a fekvés között nincs változás, a napok nem hoznak újat. Lassítani nincs esély, kiugrani veszélyes, a vészféket meghúzni tilos. 

A délbe hajló ébredések, áthenyélt délutánok, másnaptalan tivornyák mind a múlt ködébe vesznek. A teendők tornyosulnak, kavarognak és néha összeállnak, hogy megformálják a szavakat: nesze neked önállóság, nesze neked felnőtté válás, nesze neked felelőség. Kellett? Viseld!

Csak nézek ki a nagy pörgő kerékből szédülten. Keresem a barátaimat, akik fel-feltűnnek elmosódva a kinti világban, de ők nem látnak engem, nem hallják a hangom és nem tudhatják, hogy szomorúan vágyakozom és hitehagyottan kántálom magamnak: lesz még egyszer felhőtlen nyarunk!

Találkozás egy kisfiúval

Karinthy Frigyes Találkozás egy fiatalemberrel című novellájában a fiatalember felelősségre vonja felnőttkori önmagát, amiért nem teljesítette álmait, nem olyan lett az élete, amilyet ő megálmodott.

Fontos azonban, hogy tudjunk örülni a dolgoknak, amikre kiskorunkban vágytunk és valóban el is értük, meg is valósítottuk. Ha gyermekkori önmagunk látná, hogy birtokában vagyunk a hőn áhított tárgyaknak és oly sok mindent megvalósítottunk, csodálattól csillogó szemmel nézne fel ránk. A bambuszblog főszerkesztője most számot vet: mire vágyott gyermekkorában, amiért akkoriban a félkarját és akkori teljes vagyonát (csaknem 500 Ft) kész lett volna feláldozni, és mi az, amit ezek közül már elért. Az elért álmok listája a teljesség igénye nélkül:

- igazán nagy, 10+ kulcsos kulcscsomó
- szülői engedély ahhoz, hogy ne csak az utcában, a járdán biciklizzek
- borosta
- addig maradhatok fent, amíg szeretnék
- saját számítógép
- első berúgás
- ha a szüleim is jelen vannak, már nem őket kérdezik rólam
- lelkiismeretfurdalás nélküli kattintás a "felnőtt tartalmakra"
- saját mobil
- nincs suli
- magáznak a felnőttek
- 40+-os lábméret
- 115+ centis testmagasság
- már nem mondják: "a betyárját, de megnőttél a nyáron... hányadikas is vagy?"
- emberszámba vesznek a bátyám barátai
- leszoktam a bácsik "csókolom"-ozásáról
- már nem hányok a cigitől
- vannak korombeli(!) ismerőseim, akiknek van jogsijuk és ülhetek az anyósülésen
- már nem sírok, ha rosszul cserélek kosaras kártyát
- a matrica albumomban már nem a parafás cuccok tetszenek, hanem a hologramosok
- káromkodhatok...

...és most lehajolok, hogy kiskori önmagam elérje a vállam, amit előbb átölel, majd megvereget, utána pedig csillogó szemének tekintetét enyémbe fúrja és annyit mond: köszönöm!