aktuális facebook-jótanácsok - az aktivitásról általában

szinte hihetetlen, hogy már hét bejegyzés óta nem beszélgettünk a facebookról. nem csoda, hogy szerkesztőségünkbe reklamáló emailek ezrei érkeztek. (természetesen egy ilyen emailt sem kaptam, hiszen olvasótáborom jelentős részét jómagam teszem ki.)

ne is kerülgessük tovább a soron következő neuralgikus forró kását.

egy új-zélandi kutatócsoport (vagyis én, csak így hitelesebbnek hangzik) kimutatta, hogy a túlzott facebookos aktivitás antipátiát válthat ki ismerőseink körében. a következőkben szemléletesen bemutatjuk, milyen stádiumok vezetnek el a túlzott aktivitásig, illetve a lehetséges megoldásokra, befejezésekre is kitérünk.

1. regisztráció, ismerkedés a facebookkal

újak vagyunk, épp csak regisztráltunk és még csak a legközelebbi és legnetfüggőbb ismerőseink az "ismerőseink". ekkor még minden bátortalan megnyilvánulásunkat heves ováció és vállonveregető kommetek, likeok hada kíséri. ez az időszak a "kezdők szerencséje" illetve a "szűzkéz" jegyében valódi sikersztori. nem lehet elrontani.

2. integrálódva

nagyjából másfél hónapja vagyunk tagjai a facebooknak. a regisztrációnk fakasztotta örömkönnyek felszáradtak ismerőseink arcán, az újdonság varázsa elillant, az első kommentek, likeok, állapotjelzések lecsengtek. rá kell döbbennünk, hogy nem kolbászból van a kerítés: egy posztapokaliptikus senkiföldjén találjuk magunkat, ahol minden likeért és kedves kommentért vért kell izzadnunk. és nem mindegy, hogy milyen módszert választunk a siker eléréséhez.

3. túllőtt cél

rossz módszert választottunk. rákaptunk a csokorlinkelésre, idióta kvízeket kezdtünk kitölteni, XD-t és LoL-t használtunk, és napi hét-nyolc harmatgyenge állapotjelzéssel mentünk ismerőseink idegeire... a baromarcú, bunkó, illetve seggnyaló kommentekről, 199 képes albumfeltöltésekről nem is beszélve.

4./a a sárga köves meglelése

okulva a 3. stádium hibáiból, konszolidáljuk imidzsünket. ezt az új-zélandi kutatócsoport (én) facebook aktivitási szanálásként vezette be a köztudatba. leállunk a pofátlanul sok linnek, állapotjelzéssel, elfelejtjük az idióta kvízeket. keveset és megfontoltan kommentelünk. az első egy-két hetet úgy éljük meg, mint szárazelvonót a heroinista, azonban a harmadik héten jelentkező eredmények (újraéledő likepajtások, chaten ránkíró ismerősök, és általában az, hogy ismét a közösség megbecsült tagjaivá lettünk) kárpótolnak mindenért és meggyőznek, hogy a helyes utat választottuk.

4./b a purgatórium


a 3. stádium hibáit nem akarjuk felismerni, de szívünk mélyén érezzük, nem jó amit teszünk. az új-zélandi kutatócsoport (én) ennek a jelenségnek a megnevezésére vezette be a jellemgyenge extenzív facebook aktivitási politika fogalmát. ennek jegyében továbbnöveljük a napi link-, kívz-, állapotjelzés-, komment- és like felvitelt (az üzenőfalra). ismerőseink számára a facebookos felület elsivatagosodása tapasztalható aktivitásunk nyomán. szennyezésünk vissszafordíthatatlan, a környezeti károk helyrehozhatatlanok. ismerőseinknek két lehetőségük marad: elrejtésünk vagy törlésünk.

kerüljük el a purgatóriumot! az új-zélandi kutatócsoport szerint csak minden tizennyolcadik felhasználó kerül oda.


ne feledjék mottónkat: egy smiley többet ér ezer mosolynál!

találkozunk a következő alkalommal... a facebook és google legyen önökkel!

filmélmények

mocskos zsaru - bad lieutenant: port of call new orleans

terence mcdonagh (nicolas cage), gerincproblémákkal küszködő new orleans-i detektív egy öt áldozatot követelő mészárlást kap az afrikai negyedben. terence tehetséges nyomozó, azonban drog- és szerencsejátékfüggő és prostituált barátnőjével (eva mendes) folytatott viszonya sem vezeti ki az egyre sötétebb slamasztikából. terence történetébe akkor kapcsolódunk be, amikor épp bepöccinti autójának motorját, hogy elinduljon a szakadék felé - mindez persze képletes. a film helyenként a félelem és reszketés las vegasbant jutattja eszünkbe, de nem fekszik rá annyira a "paraflashekre", ami jogos, hiszen kokainfüggő főhösünkhöz ez nem is passzolna. 


szóval terence menthetetlenül halad afelél a bizonyos szakadék felé. adósságba veri magát, elhangzik a "kérem a pisztolyát (és a jelvényét)", állandóan vesztegetési ügyekbe keveredik és egy bájos bűnszövetkezet a pulzusától is meg akarja fosztani. azonban, amikor azt hinnénk, hogy következik a nagy zuhanás és a drámai vég, terry főnixmadárként éled újra testi-lelki hamvaiból, hogy a fertő fölött vitorlázva mosolyogjon ránk. vagy mégsem?


bambusz-skála besorolás: 6,42+1=7,42 (mert helyenként a tökéletességig beteg a film).


a sötétség határán - Edge of Darkness


a korosodó mel gibson gyenge próbálkozása - avagy a magányos, megkeseredett szuperhekus utolsó olyan ügye, amiért szívvel-lélekkel küzd.


egy szar.


bambusz-skála besorolás: 3,14

dobhártyám immunrendszere

háromfős, looser-ttk-s lánytársaság áll a pult mellett. közülük kettő kezében üres, egy kezében pedig még teli felespohár. "naaa, húzd már le, meg sem érzed... naaa, ne rontsd el a csajos estét!" a pultnak támaszkodva vártam volna a szórakoztató folytatást, de ekkor elkezdődött a koncert. a szote klub egy aprócska szórakozóhely, a hangerő mégis olyan volt, mintha az egész hajógyári szigetet, vagy ha már sziget, egész madagaszkárt akarták volna behangosítani. a basszus rojtosra szaggatta a ruhámat, cserébe viszont a balkan fanatik énekesnője időről időre  mosolyt csalt az arcomra. az első perctől fogva teljesen világos volt, hogy a csaj nem százas, nem teljesen ura a mozdulatainak. egyszerre produkálta az epilepszia és a kezdődő skizofrénia külső tüneteit, de a hangjával nem volt gond és tulajdonképpen tökéletesen eljátszotta a ráosztott szerepet.

négy korsó sör nagyon kevésnek bizonyult ahhoz, hogy ne vegyem észre, hogy épp az "egyedem-begyedem tengertánc, hajdú sógor mit kívánsz" rigmusra koptatom a parkettet. amint ezt konstatáltam, önirónikus mosoly terült szét arcomon, és újult erővel folytattam a dülöngélést.

néhány szám feelingje messzebbre repített, mint bármely balkáni ország. sokkal inkább éreztem magam egy tizenkilencedik századi underground apacs buliban, ahol nem stoppolják a békepipát.

a koncertre megérte elmennem. egyrészt láttam egy megszelídített medvét (130 kilós hústorony), amint olyan mozdulatokkal táncol, mintha egy napfényes réten nyúlna bolyhos mancsaival a súlytalan pillangócskák után. másrészt az estével kapcsolatos nyálas vágyaim kielégíttettek, amikor ráadásszámként végre felcsendültek a "ha te tudnád, amit én" dallamai.

egyedül dobhártyám tett szemrehányást a fent említett túladagolás miatt.

bambusz-skála besorolás: 7,28

gerard butler vs. russel crowe

most, tíz évvel a gladiátor bemutatása és hárommal a 300 premierje után, elengedhetetlennek érzem, hogy néhány szót szóljunk ezekről a filmekről, de még inkább a méltán híres és közkedvelt főszereplőkről.

russel crowe - gladiátor

a film tanulsága szerint a római légió generálisa olyan hírnévnek és megbecsülésnek örvendett, mint raul gonzales blanco a real madrid háza táján (bő ezernyolcáz év eltéréssel). így tehát bölcs volt, igazságos és a nemes fairplay jegyében hányta kardjára a barbár hordákat germánia erdeiben. russ... akarom mondani maximus (aka. hispán) arcára a honvágy sokezer napnyi szenvedése rótt férfiasan szexi barázdákat. sokkal inkább ez, és mártíromkodásra hajlamos jelleme olvasztotta meg a hercegnő ugyancsak nemes szívét, mint felsőteste. gerarddal ellentétben ugyanis russ egy zsírosabb mackó, nem kérhette hát meg a hercegnőt, hogy zuzzanak egy fékevesztett sakkpartit hasfalán, hogy a matt uttán egy izlésesen megkomponált ágyjelenet fűszerezze a 149 percet.





gerard butler - 300

a háromszáz képregényadaptáció és ennek megfelelően a látványra épít. lionájdesz (a továbbiakban: leó) férfivá éréséről egy 5 perces spártai gyorstalpaló segítségével tájékozódhatunk. ebből kiderül, hogy hasonló jellemvonásokkal bír, mint maximus - igaz, ha nem így lenne, akkor csak egy töppedt babakoponya emlékeztetne a taigetosz lábánál, hogy egyszer majdnem lett egy spártai leó-király, de végül mégsem.

gerard russellel ellentétben nem a szenvedős mimikára fekszik rá,  nem az elanyátlanodott játékmackók arckifejezésével rágódik morális problémákon, helyette inkább combataddict módjára, ezresével kaszabolja, dárdázza, löki a halálba a perzsákat, hogy aztán a fárasztó nap végén egy egészségeset harapjon az almába. felsőtestből oldja meg szívügyeit. és nézzenek oda, ő bezzeg révbe is ér! egy combosabb ágyjelenet lett a kockás hasfal jutalma. bár erre a film elején kellett sort keríteni, mert a tragikus sorsú történelmi hős a mese végén már csak egy necropornó castingján mehetett volna át.

könyi ne!

egy csöppnyi jóérzés sem szorult az időjárásba, ez most már hivatalos! nem csak egyszerűen kegyetlen, hanem perverz is. nesztek, itt egy kis jó idő, aztán hopp-hopp, nem eszik olyan forrón: szél, fagy, hó.

évek óta ez a legkeményebb tél. decemberben szerkesztőségünk munkatársai még lekezelően nyilatkoztak a gyengekezűnek induló évszakról. szinte lesajnálták. belátjuk, ez hiba volt. ha most ezért büntet minket a dermesztő március, akkor ezúton kérünk elnézést. "nem úgy gondoltuk" - szokták mondani amerikai filmekben egy-egy mackósabb veszekedés után, miközben elég nehéz nem úgy gondolni pl. azt, hogy takarodj a farmomról, te baromarcú állat!

tényleg mit ártottunk (azon a néhány milliárd tonna széndioxidon, metánon és egyéb nyalánkságokon kívül)? minden madárka arra vár, hogy boldogan csicsereghesse a világba: itt van senor tavasz! és mit kapnak szegény madárkák a pofájukba? na mit?! kétszáz kilométerperórás -700 fokos szelet és hóvihart! hol van itt az igazság - kérdem én!

az emberek kórusban sírják, hogy legyen már vége. utolsó erőtartalékaikat emésztik föl és nyüszítve menekülnek a téli depresszió elől, azonban a hóviharban egyre távolabbinak és távolabbinak látszik a menedékház fénye, s lassan végleg eltűnik.

nagyon valószínű, hogy örökre tél marad.

chips teszt

ghettógasztró

félelem és reszketés ezer forint alatt

vol. 1.

PAPRIKÁS CSIPSZ SZUPERSHOWDOWN

bevezető

módszertani áttekintés
így rágcsáltuk végig a zacskókat:
az árak és a termék skála egy közepesen lehúzó belvárosi éjjelnappali árfolyamát tükrözik, mivel ezen termékek vásárlása itt a legvalószínűbb (a szórakozóhelyek közelsége, valamint az estibb időpont a vásárlói öntudat lanyhadását feltételezik, különben miért adnánk ki fél doboz jófajta cigaretta árát kilencven gramm krumpliért?)
tesztünk elengedhetetlen kelléke volt még tesztelőnként két-két doboz hideg aranyászok orrany, hogy csipszfogyasztáskor az ízlelésünket legjellemzőbben befolyásoló folyadékfajtánál maradjunk.

klasszikus chio paprikás - 3055 ft/kg
25g/133 kcal
magyar

a megszokott ízek megbízható képviselője. legyen a kísérő wiskey, sör vagy pálinka, a klasszikus chio nem fog kellemetlen meglepetést okozni. ennek velejárója, hogy három napi tömés esetén a masszív tengeribetegség tüneteit fogja produkálni a kedves fogyasztó. azonban jobb, ha ezt meg sem próbáljuk vádként felhozni régi barátunk ellen. hiszen kamaszkorunk hajnala óta hűséges társunk meccsnézés közben, alkoholmámoros házibulikban egészen legénybúcsúnk áfterpártijáig, ami után házasemberként a sör mellé kezünkben asszonypajtásunk csirkecombja váltja a paprikás chipst.

crunchchips paprika-xcut - 4983 ft/kg (30% free)

25g/133 kcal
lengyel

hiába az élelmiszeripari truvaillenak aposztrofált hullámosítás, gyenge utánzata társainak. porkása ízű másolat. az első csalódás akkor ér, amikor fogaink alatti elvárt roppanás egy ványadt törésbe hajlik. még az esélye sincs meg annak, hogy az ínyünkbe fúrúdjon egy-egy szilánk, ami nem lenne nagy baj, de még a kisebb, a fűszerező gép szórásából gazdagon részesülő darabok is inkább az olaj terhét nyögik, mintsem a mámoros paprikaélvezetek nirvanájába juttatnának. a nyolcadik-kilencedik darab elrágása után derengeni kezd az alkotók elképzelése, de ekkor már rég késő. közel ötezer(!) forint per kilogrammos ára, mely valahol a volgai lazac és a narancsos-szarvasgombás kacsamájpástétom között van, a pofátlanság olyan határait feszegeti, mint a magát huszas, feszesseggű tininek kiadó negyvenes traveszti fószer "anyagiak kizárva" szexhirdetése az expressz.hu-n. kívánjuk ennek a szar-szemét-szarnak, hogy porladna szulfátos hamuvá a sátán szikrázó patái alatt a félelem országútján!

lays chips piquant paprika - 2647 ft/kg

25g/128 kcal

lengyel

a csomagolás nem csupán a vizualitással kampányol. mind a négy sarokban - a korszerű táplálkozás illúzióját keltő - tájékoztató jellegű emlémákkal vakítja a parasztokat, plusz a másik három versenyzővel ellentétben nem egy jól megtermett kaliforniai, ún. bell pepperrel kelletti magát a termék, hanem egy zöld (mondjuk külalakra ez is inkább kaliforniai, mint tv vagy lecsó tipusú paprika) és két kisebb, chili jellegű paprikával. 

első nekifutásra nem tudjuk mire vélni a csomagoláson feltüntettett

bambusz-vélemény: tejfölt/tartárt/krémtúrót/kumiszt/ondómintát/oldatlan diszperzitet. az ízvilágot ugyanis nehéz összeegyeztetni a kép által sugallt tejfölös/tartáros/krémtúrós/kumiszos/ondómintás/oldatlan diszperzites kellemesnek tervezett utóízzel. a burgonyaszirmot csócsálván bizonyosságot nyer, hogy csupán vizuális proletárbutításról beszélhetünk.

nagypofon-vélemény: ellenben ha türelmesek vagyunk, és hagyjuk, hogy az ízlelőbimóink magukba szívják a krumplit borító fűszerkombót, valahol mélyen felsejlik az a fajta ízbéli vastagság, amit csak a tejből kivont tejfölőpor adhat a burgonyachipsnek.

 további eltérés még, hogy a nyelés után percekkel is - a piquant típusjelzésnek megfelelően - karcos torokirritációt hagy maga után, minekután bátran, köhécselve henceghetünk, hogy "ejj, baszod, ez tényleg paprikás!", anélkül, hogy az ezt követő "mivan geca, nem bírod a csípőset!?" körberöhögésnek ki lennénk téve, ugyanis a paprikás íz nem egyenlő a csípőssel! és nincs is jobb eszköz ennek demonstrálására, mint jelen vákuumcsomagolású barátunk.

chio premium moments, ínyenc magyar paprikás - 3278 ft/kg
25/127 kcal
magyar

a klasszikus chióhoz képest (#1) ínyenc utóíz játszik velünk. ez köszönhető a tetemes mennyiségű paradicsom- és vöröshagymapornak, ahogy azt a hátsó marketing szöveg is előzékenyen a tudomásunkra hozza majszolás közben. mindez "100%-ig természetes!" bár ez szép és jó, mégis csak egy hétköznapi paprikás chips ez. a termék legnagyobb erőssége egyértelműen a nemesség érzetét keltő fekete-arany csomagolás, központi elemként a lánc-híd és a budai vár esti látképével... egészen a kibontásig, ahol a "prémium" chips-hez méltatlan moldáv aro chips módjára szilánkosra szakad a csomagolás. a zacskó arany celofán bélelése (az egyetlen ilyen tesztünkben) igyekszik ezt kompenzálni, ám az eredeti, "sima" paprikás chio-t (#1) jól ismerőknek ez kevés lesz a boldogsághoz. végsősoron a dolce and gabbana teniszcipőkhöz tudnánk hasonlítani, ugyanis hiába virít az oldalán a lakkozott D&G logó, lényegét tekintve mégis csak egy teniszcipő marad.

összefoglalás képpen elmondhatjuk, hogy a lay's ill. a chio "alap" csipszei vitték válvetve a pálmát. aki jófajta pattanásbombát akar a pénzéért, annak nem érdemes a csilivilli típusokat választani, kivéve, ha egy utánozhatatlan pringles hengert nem sodor utunkba a szél, feltételezve persze, hogy nem kapunk átmeneti süketvakságot az árcédulájától.

az elemzés a nagypofon és bambusznád blogok közös munkájának gyümölcse.